Feketén-fehéren

Hétvégén kezembe került egy régi, ütött-kopott fémdoboz. Halványan még élt az emlékeimben, hogy nagymamám ilyenben tárolt a fontos iratokat, fényképeket. Felnyitottam a fedelét és pontosan azok a dokumentumok kerültek elő, amikre számítottam. A nagyszülői ház alaprajzai. A megsárgult lapokon itt-ott már megkoptak a tintavonalak, amelyek megrajzolták a szobák helyét. Korabeli fotók, esküvőről, gyerekekről. A legtöbb fekete-fehér. Lenyomatai a régmúltnak, színek nélkül megőrizve a családi emlékeket. 

Számomra a fekete-fehér fotók és filmek sokkal lényegretörőbben mutatják meg a valóságot. Annak minden szépségét és fájdalmát. Minden felesleges sallang nélkül ábrázolják a tényeket, semmi sem vonja el figyelmünket azok mondanivalójáról. Szívesen nézegetem ezeket a fényképeket. Van azokban valami romantikus báj és egyszerűség. Ahogy a korabeli filmek hangulata is mindig magával ragad. 

Úgy képzelem, hogy egy fekete-fehér világban minden sokkal egyszerűbb és őszintébb lenne. A kapcsolatok átláthatóan, játszmák nélkül szövődnének. A kimondott szónak lenne súlya és jelentősége. Mondanivalónkat nem csomagolnánk szóvirágokba és nem köntörfalaznánk, ha számunkra kellemetlen témában kéne megszólalnunk. Ez azonban minden bizonnyal csak romantikus képzelődés, az élet ugyanis nem csak fekete, vagy fehér. Azonban leginkább rajtunk múlik, hogyan éljük azt: a fekete-fehér egyszerű őszinteségével, vagy hamis ígéretekkel kiszínezve azt.