Disznóvágás

2024.02.25. 08:30

Falusi disznótoron „röffen össze” Mátramindszent apraja-nagyja

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal tartanak falusi összeRÖFFenést Mátramindszenten.

Gulyás Edina

Sok finomságot megkóstolhatnak a vendégek

Fotó: Illusztráció / MW

A régi, falusi disznótorok hangulatát szeretnék a településre idézni Mátramindszenten, ezért a község önkormányzata március 2-án, szombaton első alkalommal szervez közösségi disznóvágást. 

– Korábban szinte minden háznál tartottak disznót, azonban mára ez már nem jellemző. Azért döntöttünk úgy, hogy Mátramindszenten is felidézzük ezt a régi hagyományt, hogy a fiatalok is megismerjék az állat feldolgozásának módját. A közös munka jó alkalom a közösség összekovácsolásra is – tájékoztatta portálunkat Horváth János polgármester. 

Mint mondta: az állatot és az alapanyagokat helyi civilek felajánlásából vásárolják majd meg. A tor reggel 7 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal udvarán. A jelentkező baráti társaságok saját szájuk íze szerint dolgozhatják fel a disznót. Abból készül majd hurka, kolbász, abált szalonna és tepertő is. A finomságokat a résztvevők együtt el is fogyasztják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában