Vörösödő fejjel tértem be a pékségbe

Úgy jártam a napokban egy boltnál, mint a medve a nyuszikával a viccben. Óriási volt a sor, én siettem, de persze mindenki friss kenyeret szeretett volna a péktől, azonban ünnepi, rövidített volt a nyitvatartás. Ha ez embernek válogatós gyermekei vannak, akkor kénytelen kiállni a sort, feltéve, ha nem az az ősanya, aki minden reggel frissen készíti otthon a betevőt. Tizenöt perce várakoztam, amikor végre elértem az ajtóig, már nyúltam volna a kilincshez, amikor valaki minden szó nélkül beelőzött. Hirtelen rászóltam: „a sor vége jóval mögöttem van”, mire ő azt válaszolta: „itt dolgozom, én sütöm a kenyeret.” Sűrű elnézést kérve, vörösödő fejjel tértem be a pékségbe...