Nool.hu videó

2023.12.05. 20:28

Varázslatos koncerttel vette kezdetét az adventi időszak az etesi templomban (videó)

Advent első vasárnapjának előestéjén szentmisét mutatott be Kapás Attila plébános a helyi templomban. Ezen a liturgián azonban a megszokottól eltérően a zenei szolgálatot a Karancs-völgyi Szent Mihály Ifjúsági Kórus nyújtotta, Kovács Kinga hitoktató vezetésével. A gyönyörű, alkalomhoz illő dalokat azonban a szentmise után is hallgathatták még a jelenlévők egy adventi koncert keretében.

Gerhát Karina

A zenei szolgálatot a Karancs-völgyi Szent Mihály Ifjúsági Kórus nyújtotta, Kovács Kinga hitoktató vezetésével

Forrás: Nool

Fotó: Gerhát Karina

A hideg idő ellenére is szép számmal gyűltek össze az etesi, illetve a környékbeli településről érkezők, hogy meghallgathassák a gyerekek csodálatos előadását, ami igazán szívet melengetőre sikeredett a fagyos délutánon.

A liturgia elején Kapás Attila elmondta: ezen a hétvégén zárul az egyházi év, és egy új veszi kezdetét.

– Az advent egyben bűnbánati időszak is, amelynek színe a lila. Ilyenkor a templomok oltárai is ilyen színbe borulnak, illetve a papok és a ministránsok is lila ruhát öltenek a szentmisék alkalmával. Ez az időszak arra is figyelmeztet bennünket, hogy ha majd igazán szeretnénk megünnepelni a karácsonyt, akkor készen kell állnunk arra, hogy Jézust a szívünkbe fogadjuk, megtisztítsuk a lelkünket, életünket. Fontos, hogy ne csak a házakat dekoráljuk ki kívül-belül, hanem a lelkünket is készítsük fel a Megváltó érkezésre – emelte ki Kapás Attila.

Hozzátette: arra is figyelmeztet továbbá az adventi időszak, hogy Krisztus mindig velünk van, folyamatosan az életünk része akar lenni, hiszen szeret bennünket.

Ezen szavak elhangzása után tovább folytatódott a szentmise, amelynek végén Kovács Kinga is szólt néhány gondolatot az advent fontosságáról, majd ismét a csemeték csodálatos előadásának lehettek szem-, illetve fültanúi a jelenlévők.

Az adventi koncert végén meleg teával vendégelt meg minden résztvevőt a helyi önkormányzat.

A koncertek sorozata azonban ezzel nem ért véget, hiszen december 10-én, vasárnap, a 11 óra 30 perckor kezdődő szentmise után Matúz Csilla orgonaművész, illetve Makainé Simon Katalin szoprán énekes előadását hallgathatják meg a hívők, illetve a zene szerelmesei.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában