Válogatás: ezek voltak 2023 novemberének legérdekesebb nógrádi podcastjei

Összegyűjtöttük, melyek voltak a leghallgatottabb podcastek novembben.

Nool.hu

Október 31. a Reformáció Világnapja, november 1. Mindenszentek és november 2-a, Halottak napja. Ezen napok mindegyike kitüntetett jelentőségű a keresztény emberek életében, az ünnepnapok pedig alkalmat adnak az elcsöndesedésre, de a mélyebb beszélgetésekre is. Az életről és a halálról Dr. Sasváry Erzsébetet kérdeztük.

A buddhizmusról és annak rejtelmeiről beszélt portálunknak Kovács Hetti salgótarjáni természetgyógyász és egészségmentor, aki maga is gyakorolja a tant.

A salgótarjáni mesterpincér felszolgált már ételt és italt is egyaránt császári, illetve királyi pároknak, valamint az ország, sőt, a nagyvilág sorsát befolyásoló politikusoknak is. Gabora Attila mindezeken túl kötetbe szerkesztette a város vendéglátós életének emlékeit, s most szülőfalujának, Somoskőújfalunak készített egy szórakoztató kordokumentumot.

Az Európai Unió tervezett módosítása szerint a jövőben új vizsgához és az úgynevezett B+ kategóriához kötnék bizonyos járművek vezetését. Soroljuk a részleteket!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában