Gyakorlat

2023.11.07. 11:20

Buszmegállót építenek és lakásokat újítanak fel a gyarmati diákok

Együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) és Balassagyarmat önkormányzata, így a Szondi György Technikum és Szakképző Iskola tanulói szakmai gyakorlatukon részt vesznek az önkormányzati ingatlanok felújításában. Már munkába is álltak a diákok, buszmegállót is építhetnek.

Lukács Zsófia

Mint arról korábban már beszámoltunk: Balassagyarmat mindig is jó kapcsolatot ápolt a vármegye legrégebbi szakoktatási intézményével. Nemrégiben a tervekről és a kölcsönös előnyökkel járó jövőbeni együttműködésről írt alá megállapodást Gembiczki Ferenc, a NVSzC kancellárja; Baranyi Zoltán, az NVSzC főigazgatója; Tanka Ágnes, a Szondi igazgatója; Csach Gábor polgármester és Huszár Péter alpolgármester.

A megállapodást követően egy Óváros téri ingatlan felújításán kezdték meg a munkálatokat szakmai gyakorlatukon a diákok. Simon Tamás gyakorlati oktatásért felelős igazgató-helyettes portálunknak elmondta, hogy kőműves, festő, ács, szárazépítő, burkoló és szigetelő munkákba nyerhetnek betekintést a tanulók. – Az ágazati vizsgáig meg kell ismerkedniük az ágazaton belüli szakmákkal, hogy megfelelően tudjanak dönteni arról, hogy melyik szakmában szeretnének dolgozni a jövőben. Ez a lakás egy remek lehetőség arra, hogy széleskörű betekintést nyerjenek. A diákok általában elég céltudatosan kezdik meg az iskolát, de a lehetőség adott, hogy megismerjék a többi szakmát is – hangsúlyozta Simon Tamás.

Hozzátette, hogy így a szabványos építéseket is élesben gyakorolhatják, például a vízvezetékek, vagy az elektromos hálózat szerelésénél is. Elsősorban az építőipari gyakorlat során a felek betonozási, vakolási, burkolási, festési, központi fűtés- és gázszerelési, valamint egyéb építőipari állagmegóvó és felújítási munkákban működnek együtt. – A tanulók eredeti környezetben tapasztalhatják meg az építőipari tevékenységek műveleteit, hogy ezáltal a már megszerzett elméleti ismereteken túl még magasabb szintű gyakorlati tudásra és tapasztalatra tegyenek szert – fogalmazott korábban Tanka Ágnes az iskola igazgatója.

Felelősséggel végzik a munkát

Huszár Péterrel, a városüzemeltetésért felelős alpolgármesterrel ezeket a feladatokat előre tudja egyeztetni és ütemezni az iskola. – Az együttműködés keretében az önkormányzat biztosítja az építőanyagokat, valamint a felhasznált áram és víz díját is állják. Az iskola biztosítja a felügyelő, oktató tanárokat – mondta el az alpolgármester. Kiemelte, hogy a közeljövőben két buszmegállót is építenek majd fém szerkezetből a hegesztők, egyet Kóvárnál, egyet pedig a Május 1 úton. Valamint több önkormányzati lakás felújítási munkálataihoz tudnak majd csatlakozni. Simon Tamás hozzátette, hogy nagyon aktív az iskola hegesztő csapata, így külön öröm számukra, hogy egy valódi, felelősségteljes munkát végezhetnek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában