Áramszünet

Ebben a mai felpörgött világban a fiatalabb generáció talán elképzelni sem tudja például azt, hogy egyszer – nem is olyan régen – az egymástól távol élő emberek levelezéssel tartották egymással a kapcsolatot. Nyilván így tesznek most is, csakhogy akkoriban egy-egy üzenetváltás nem percek kérdése volt, hanem napoké, heteké vagy akár hónapoké  is. 

A világháló, és az azáltal nyújtott lehetőségek azonban most már átszövik a mindennapokat. Ezt én is észreveszem, hiszen hozzá vagyok szokva, hogy a különböző értesítések, vagy épp üzenetek miatt szinte percenként csippan egyet a telefonom. Éppen emiatt, ahogy a minap délután a városban bóklásztam, meg is ütötte a fülem a néma csend. Semmi pittyenés, rezgés, ami arra késztetett volna, hogy a kezembe vegyem az okos eszközt. Egészen addig nem értettem az okát, amíg haza nem értem. 

Otthon persze a telefonom azonnal csatlakozott a wifire, aminek hatására a készülék lényegében pár perc leforgása alatt pótolta az eltelt pár órában kimaradt csipogásmennyiséget. Mint kiderült, az átmeneti nyugalmat az okozta, hogy elfogyott a mobilnetem. Ez akár dühíthetett is volna, de annyira jól esett az a pár „csendes” óra, hogy elhatároztam: legközelebb tudatosan kapcsolom ki a telefonomon az internetet, hogy legyen néhány órám, amikor nem ér utol a világhálóról cunamiként hömpölygő információáradat. Azt hiszem, hogy a „kikapcsolódás” szó e formában számomra egészen új értelmet nyert! Végül is néha nekünk, embereknek is kell egy kis „áramszünet”…