Nool.hu videó

2023.07.07. 19:51

Diplomát kapott és mérnöki esküt tett nyolc fiatal Salgótarjánban (videó)

Nyolc fiatal vehette át diplomáját péntek délelőtt Salgótarjánban az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar és a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely diplomaátadó ünnepségén.

Veres Edina

Nyolc fiatal kapott most diplomát, így már negyvenen végezték el felsőfokú tanulmányaikat Salgótarjánban

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A nógrádi megyeszékhelyen 2017 óta működik az Óbudai Egyetem kihelyezett képzése, ahol – az idei végzősökkel együtt – már közel 40 fiatal szerezte meg diplomáját

A salgótarjáni polgármesteri hivatal Dr. Förster Kálmán termében tartott diplomaosztó ünnepségen elsőként dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar dékánja köszöntötte a frissen végzett hallgatókat. Mint mondta, büszkék arra, hogy a képzésükben részt vett hallgatók Salgótarjánban – több esetben első generációs értelmiségiként – szereztek diplomát.

Balról jobbra: dr. Eigner György, dr. habil Rácz Ervin, Fekete Zsolt, Székyné dr. Sztrémi Melinda 
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Örömmel tölt el minket az a tény, hogy az Óbudai Egyetemmel végzett közös munkával olyan munkaerőt képezhettünk ki itt, amely az informatikai területen jártas, és hozzáadott értékű munkát képes végezni. Úgy gondolom, hogy ez nem csupán a helyi vállalkozásoknak jelent előnyt, hanem egész Salgótarján gazdasági és kulturális fejlődését is elősegíti – húzta alá dr. Eigner György, aki a végzett informatikus hallgatókat emlékeztette: az értelmiségi lét nem csupán privilégium, hanem egyben felelősség is. A dékán emellett arra is rámutatott, hogy az Óbudai Egyetem kiemelt misszióként tekint Salgótarján és Nógrád vármegye fejlesztésére, valamint a helyi képzési programok bővítésére.

Ezt követően dr. habil Rácz Ervin, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta: a nyolc fiatal a számonkérések, vizsgák és megpróbáltatások jelentette akadályokat sikeresen teljesítette, a diplomájuk átvételével pedig nagy elődök nyomdokaiba lépnek. Az oktatási rektorhelyettes azt is a hallgatók figyelmébe ajánlotta, hogy ne felejtsék el: amit elértek, az mások segítségének is köszönhető, mondjanak hát köszönetet családjuknak a támogatásért, oktatóiknak pedig az átadott hasznos tudásért.

Az értelmiségi lét nem csupán privilégium, hanem egyben felelősség is - hangzott el a rendezvényen
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Önök a XXI. század mérnökei, fiatalok, telve reményekkel és tervekkel. A nagybetűs életben azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen amiről tudniuk kell, az napról napra változik, fejlődik, sokszorozódik. Most életük egy fontos mérföldkőhöz értek, hiszen kitartásuk eredményeképp átvehetik diplomájukat. Ugyanakkor ahhoz, hogy pályájuk során sikerük töretlen legyen, az élethosszig tartó tanulás folyamatában, illetve a technikailag is felgyorsult világunkban kell majd helyt állniuk – látta el útravalóul jó tanácsokkal a frissen végzett hallgatókat dr. habil Rácz Ervin.

Eddig közel 40 hallgató szerzett diplomát a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyen

Az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese azt is megosztotta a megjelentekkel, hogy az oktatók tudásuk átadása mellett azt is igyekeztek megtanítani a hallgatóknak, hogyan kell tanulni.

– Ennek nagy hasznát fogják venni életük során. Ne feledjék tehát, hogy állandóan képezniük kell magukat ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak – hívta fel a frissen végzett tanulók figyelmét dr. habil Rácz Ervin.

Hozzátette: az Óbudai Egyetemen is megannyi lehetőséget találhatnak a fiatalok tudásuk további bővítésére, akár egy másik alapképzés, akár egy mesterképzés képében, illetve ez utóbbi elvégzését követően valamelyik doktori iskolában.

Együttműködik az egyetem és a város

Beszédében Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere azt hangsúlyozta: bízik benne, hogy a fiatalok a megszerzett tudást hazánk, Nógrád vármegye és Salgótarján javára fogják fordítani. A városvezető mérföldkőnek nevezte azt, hogy nyolc végzősnek adhat át diplomát az egyetem. Emellett pedig kifejezte azzal kapcsolatos reményét is, hogy a város és az egyetem közötti, közel tíz évre visszatekintő közös munka – az önálló kar, illetve képzési és kutatási központ kialakulásával – odáig fejlődhet majd, hogy évenként nem nyolc, hanem tíz-húsz hallgatónak adhatnak majd át diplomát Salgótarjánban.

Fekete Zsolt végül azt is hangsúlyozta: fontos, hogy a térség középiskolás tanulói információt kapjanak arról, hogy Salgótarjánban, az Óbudai Egyetem kihelyezett karán színvonalas képzés folyik és versenyképes tudás szerezhető meg, aminek segítségével tovább lehet lépni az életbe.

Búcsúzóbeszédében Székyné dr. Sztrémi Melinda, a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely igazgatója rámutatott: az Óbudai Egyetem kihelyezett képzése immár 2017 óta működik Salgótarjánban. Ez idő alatt több mint 100 fiatal végezte el, illetve végzi jelenleg is felsőfokú tanulmányait a nógrádi megyeszékhelyen, ahol – az idei végzősökkel együtt – közel 40 hallgató szerzett már diplomát.

– Legyenek büszkék arra, hogy letették az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzésének alapköveit a leendő hallgatók, az önöket követő évfolyamok számára – hangsúlyozta Székyné dr. Sztrémi Melinda.

Egy kisvárosi diák is ugyanannyit kap, mint egy fővárosi hallgató

A Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely igazgatója felidézte a nyolc most búcsúzó diák záróvizsgáig vezető útját, illetve köszönetét fejezte ki azok felé, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a térség fiataljai helyben szerezhessék meg diplomájukat. Emellett pedig azt is kiemelte, hogy a hallgatók teljesítették, amit az első tanévnyitón kért tőlük, azaz azt, hogy legyenek formálói, alakítói a salgótarjáni diákéletnek. Ezzel kapcsolatban az igazgató a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely hírnevének öregbítése érdekében végzett közéleti tevékenysége elismeréséül két hallgatónak – Farkas Benjáminnak és Szabó Krisztián Márknak – emléklapot adományozott.

A végzős hallgatók nevében Farkas Benjámin mondta el a búcsúbeszédet. Kifejtette, hogy a második évfolyamként ugyan nem kellett úttörő szerepet vállalniuk, de közösségépítésben kiemelkedőt tudtak alkotni. Emellett rámutatott arra is: ha bárki azt hiszi, hogy egy kisvárosi diák kevesebbet kap a fővárosi hallgatóknál, téved!

Diplomával a kezükben érkeznek a munka világába a fiatalok

– A tanárok, előadók ugyanolyan elhivatottsággal, segítőkészséggel álltak hozzánk, és a diákokkal szembeni elvárásaik is épp ugyanakkorák voltak. Úgy tartják, hogy a mai nap egy hosszú utat lezáró mérföldkő. Az út négy évvel ezelőtt, a felvételivel kezdődött, és idén a júniusi záróvizsgával ért véget. A rengeteg befektetett munka és erőfeszítés most hozta meg a gyümölcsét – hangzott el a friss diplomástól a dr. Förstner Kálmán teremben, majd Farkas Benjámin aláhúzta: elértek az utolsó lépcsőfokhoz, ezzel pedig egy új világba lépnek: a munka világába. Hozzátette: ez nem jelent majd számukra teljesen újdonságot, hiszen lényegében az elmúlt években megszerzett tudást fogják tovább vinni a gyakorlatban.

Végül, az esemény fénypontjaként, a záróvizsgát tett hallgatók átvették a diplomájukat, majd elismételték a mérnöki fogadalom szövegét. Az eseményen a Nógrád Táncegyüttes közreműködött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában