2023.07.08. 21:40
A nap legfontosabb megyei hírei egy helyen – 2023. július 8.
Sok minden történt a hét utolsó előtti napján is a nógrádi településeken.
Újabb jelentős összegű bírságot szabott ki a kormányhivatal a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemre.
Idegenben kezdi meg szereplését vármegyénk egyetlen NB III-as együttese.
A helyi önkormányzat és a Drégelyvár Alapítvány szervezésében rendezték meg a Szondi Várünnepséget szombaton Drégely várában és a Sáferkúti tisztáson. Az eseményen a vár ostromának 471. évfordulójára emlékeztek.
Gerhát Ádámmal, a 19 éven aluli bajnokság gólkirályával beszélgettünk.
Mint korábban arról beszámoltunk: a közelmúltban a Zenthe Ferenc Színház igazgatója – aki több mint tíz esztendőn át sikeresen vezette a teátrumot – benyújtotta lemondását, amelyet a város közgyűlése a minapi ülésén elfogadott.
A település önkormányzata a közösségi oldalán számolt be arról, hogy Lantos János, helyi ultrafutó a napokban megrendezett Ultra Tisza-tó futóversenyen egyéniben 16 óra 30 perc alatt teljesítette a 130 kilométeres pályát.
Rippel Feri látta vendégül a többieket a Hal a tortán adásában, ahol még Gáspár Bea is tanult valami újat. Nem is csoda, hiszen a Magyarország Érdemes Művésze címmel is elismert sportoló, igazán mindent tud a helyes táplálkozásról, és a fehérjebevitelről. Így a tojás is szóba került...
Két személyautó ütközött össze a 2-es számú főúton, Szendehely térségében, a Váci úton.
Egy szelet Franciaországot hoztak el a helyieknek és környékbelieknek a szervezők a város szívébe, a Varázsvölgybe szombaton.
Tim Gábor hétszer bizonyult a legjobbnak a különböző kategóriákban.
Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!