2023.05.17. 18:08
Díjazták a gyarmati gyermekotthon fiataljait az országos tehetségkutatón
„Olyan erősen higgy abban amit szeretnél, hogy más esélye ne is legyen, csak megvalósulni!” – e gondolat jegyében indultak útnak a nógrádi Gyermekvédelmi Központ fiataljai a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyen. A gyerekek be is vonzották a sikert: a budapesti döntőről minap csillogó eredményekkel tértek haza.
A balassagyarmati fiatalok három produkcióját is elismerte a zsűri
Forrás: Gyermekvédelmi Központ Nógrád Vármegye
Peleskei-Balázs Rita, a Gyermekvédelmi Központ Nógrád Vármegye megbízott igazgatója portálunkkal közölte: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Vármegyei Kirendeltsége, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ és a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete idén immár 12. alkalommal hívta életre a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyt. E vetélkedő öt különböző kategóriában – ének, tánc, hangszer, vers és próza, egyéb előadóművészet – adott lehetőséget arra, hogy a jelentkezők összemérhessék tudásukat és tehetségüket. Az elődöntők március közepén lezajlottak, a középdöntőt áprilisban tartották, míg a Millenáris Parkban megrendezett végső döntőn a napokban teljesítettek a fiatalok.
A Gyermekvédelmi Központ Nógrád Vármegye működtetésében álló balassagyarmati Ipolyparti Fészek Gyermekotthon hat ellátott gyermekének három produkciója ért el kimagasló eredményt a versenyen. Vers és próza kategóriában Csemer László első helyen végzett, aki Moldova György Lefelé a lejtőn című művét adta elő a zsűrinek. Előadóművészet kategóriában a második lett Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című művének feldolgozott részlete, melyet Danyi Viktor, Csemer László, Hevesi Szamanta, Tóth Gyula, Dodok Gábor, Rézműves János és Molnár Melinda gyermekotthon-vezető vittek színre. Tánc kategóriában a harmadik helyet Danyi Viktor és Hevesi Szamanta foglalta el, akik páros kortárs táncot mutattak be.
– A kiemelkedő tehetségű gyermekek és otthonvezetőjük hatalmas energiát fektettek a felkészülésbe, mely fantasztikus teljesítményt eredményezett. A tehetség és a szorgalom mellett elismerésre méltó az az elkötelezettség és alázat, mellyel mindvégig közösen dolgoztak. A nevelésbe vett gyermekek számára példaértékű a társaik sikere, azt közvetíti feléjük, hogy érdemes törekedni, dolgozni, tanulni, álmokat kergetni. A versenyen való részvétel felemelő, szívet-lelket melengető érzés és közösségépítő volt – emelte ki a megbízott igazgató, hozzátéve: Molnár Melinda otthonvezető a felkészülés során kitartó lelkesedéssel ösztönözte a fiatalokat és mindvégig hitt bennük. A siker titka ebben a nevelői hozzáállásban is rejlik.