Rettenthetetlenek

Március idusán ünneplőt öltünk, szívünk fölé nemzeti színű kokárdát tűzünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve. Még a legapróbb falvakban is megemlékezéseket tartanak, az ünnepi beszédekben hallhatunk őseink szabadság iránti vágyáról, a márciusi ifjak tetteiről, amelyek mind a mai napig példát állítanak elénk. 

Március 15-én én magam is ellátogattam néhány ünnepi megemlékezésre. Azt kell hogy mondjam, az időjárás idén a legnagyobb jóindulattal sem fogadta kegyeibe az események résztvevőit: szűkebb hazánk legtöbb pontján szinte téliesre fordult a hőmérséklet, a legtöbb helyen pedig csapadék rontotta a helyzetet, illetve egyesek hangulatát is… 

Az egyik program során néhány tinédzser állt mögöttem, akik kissé dideregve morgolódtak, hogy miért nem lehet zárt téren tartani a megemlékezést? Hazafelé tartva a rendezvényről valahogy egyre csak a fiatalok szavai kavarogtak a fejemben, miközben fülemben még tisztán csengett Petőfi Nemzeti dalának „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” sora. Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek, hiszen tagadhatatlan, hogy sokkal kellemesebb a múlt előtt fejet hajtani kevésbé „zord” időjárási körülmények között. 

Ugyanakkor nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy ha a szabadságért harcoló őseinket „elrettentette” volna céljaiktól egy kis eső vagy hűvös szél, akkor feltehetően nem lenne mit ünnepelnünk március 15-én.