Gyógyulás

2023.02.01. 19:28

Asztmával küzdők életét segítené az új mátranováki egyesület

A közelmúltban alakult meg az Asztma-LÉT Egyesület azzal a céllal, hogy megkönnyítse a betegséggel érintettek mindennapjait, a gyógyulásukat támogassa és megértő közeget biztosítson számukra.

Gulyás Edina

Buj József elnökségi tag és Licskóné Balogh Sarolta, az egyesület elnöke válaszolt a betegséggel kapcsolatos kérdéseinkre

Forrás: Nool

Fotós: G. E.

A szervezet elnöke, Licskóné Balogh Sarolta középsúlyos asztmával küzd. Úgy véli, hogy az összegyűjtött tapasztalatok átadásával, de már a felmerülő problémák meghallgatásával is sokat tehetnek egymásért a betegek. Nemrégiben, néhány héttel ezelőtt alakult meg megyénkben mátranováki székhellyel az Asztma-Lét Egyesület, amely zászlajára tűzte a betegséggel küzdők érdekeinek felkarolását. 

Licskóné Balogh Sarolta elnök maga is érintett, hiszen középsúlyos asztmával él, ami esetében egy évek óta elhúzódó, kezeletlen allergiából alakult ki. 

– Sajnos nem találkoztam olyan szervezettel a környéken, megyénkben, de még országos viszonylatban sem, amely ezzel a kellemetlen betegséggel élőket segítené. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy minden asztmában szenvedő beteg érezze: nincs egyedül. Az egyesület elnökeként igyekszem megoldást találni a felmerülő problémák megoldására. Emellett az érintettek érdekeinek képviseletét is felvállalnám – tájékoztatott Licskóné Balogh Sarolta. – Úgy vélem, hogy könnyebben lehet boldogulni egymásba kapaszkodva, egymást támogatva. 

Mint mondta, sokszor már az is elég, ha az érintettek megoszthatják az orvosi tapasztalatokat, meghallgathatják a felmerülő kérdéseket, egymás problémáit. A közös beszélgetéseken és foglalkozásokon túl a tervek között szerepel kirándulások szervezése, különféle levegőtisztító, páramentesítő készülékek beszerzése, előadások megtartása is. 

– Ez utóbbival kapcsolatban szeretném majd megkeresni a településeken található művelődési házakat és idősek klubját is. Hiszen véleményem szerint nagyon fontos az emberek érzékenyítése is, hogy megismerjék az asztmás betegek életét és tudják, hogy mi a teendő egy esetleges roham esetén – hangsúlyozta az elnök, aki arra is kitért: – Azoknak szeretnék segíteni leginkább, akik rendszeresen rohamokkal élnek, és ezzel nemcsak a szervezetüket terhelik, hanem végül is a családjukat is traumatizálják. Fontos, hogy tudják: ne adják fel, mert a betegségre ugyan nincsen gyógymód, de a megfelelő információk birtokában teljes életet élhetnek az asztmások is. 

Fontos a jó levegő
Buj József dietetikusként tagja az egyesületnek. Mint mondta, a táplálkozásra, mint az életmódot befolyásoló tényezőre nemcsak az asztmásoknak érdemes odafigyelni, hanem mindenki másnak is. Erre szeretné felhívni a figyelmet az egyesületben való tevékenysége során. Ezzel összefüggésben a mátranováki tiszta levegő népszerűsítésére is nagy hangsúlyt helyeznek. A faültetések népszerűsítésére, a kertgondozás fontosságára is érdemes odafigyelni, hiszen az önellátáson alapuló közösségek által vissza lehetne térni a természetességhez, ami sok betegségre és problémára megoldást jelenthet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában