Karancsberény/Ipolytarnóc

2022.01.15. 20:37

Túrával tisztelegtek a Don-kanyarban elesett hősök emléke előtt a két nógrádi település között

A menetet a karancsberényi Kopóbérci Palócok Hagyományőrző és Kulturális Egyesület öt évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal hívta életre. Az emléktúrához azóta minden évben közel százan csatlakoztak.

Gerhát Karina

Forrás: NMH

Fotó: L.B.

Tavaly azonban a koronavírus-járvány az országos Doni Hősök Emléktúrára is hatással volt. Akkor rendhagyó módon, kígyózó sorok helyett a menetszázadok tagjai egyénileg teljesítették a választott útvonalaikat. A túrához maximum 10 fős rajokban, a távolságtartási előírások és egyéb szabályozások betartásával csatlakozhattak. A résztvevők egyénileg indultak útnak, lakó-, illetve tartózkodási helyükről. Minimum tíz kilométeres távot teljesítettek, valamint fel kellett keresniük legalább egy-egy emlékművet, sírhantot, illetve gyertyagyújtással is megemlékeztek az 1943-ban bekövetkezett doni katasztrófa magyar katonáiról. A végrehajtott egyéni teljesítményét mindenki legalább három, maximum öt kép elkészítésével igazolta – tudta meg lapunk Vitéz Oravecz Zoltántól.

A Kopóbérci Palócok Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke, az emlékmenet szervezője hozzátette: idén már a hagyományokhoz hűen, a járványügyi szabályok figyelembevétele mellett lehetett megtartani a túrát. Azonban, akik nem akartak közösségbe menni, azok idén is a fentiekben említett módon róhatták le tiszteletüket a doni hősök előtt.

Hetvenkilenc esztendő nem rövid idő, a most élő emberek közül sokan akkor még nem is látták meg a napvilágot. 1943. január 12-én kezdődött a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A németek oldalán a Szovjetunió ellen indított támadásban a 2. magyar hadsereg összesen 207 ezer 500 katonája vett részt, ám a frontról történő kivonást követően alig negyven százalékuk tért vissza. A sokszoros túlerővel szemben hiányos felszereléssel harcoló magyar hadsereg az összecsapásokban, az orosz télben, az összeomlást követő hadifogság miatt mintegy 120 ezer katonáját veszítette el – idézte fel a túra főszervezője.

Kifejtette továbbá: Nógrád megyéből is többen részt vettek a harcokban, akadt köztük olyan, aki hazatért, azonban olyan is volt, akit a családja soha többet nem láthatott. Vitéz Oravecz Zoltánnak a nagyapja, illetve annak öccse – aki sajnos ott is veszett – jelen volt az összecsapásoknál.

– Úgy gondolom, hogy a doni katasztrófát elszenvedő emberek megérdemlik azt, hogy egy ilyen szintű megemlékezéssel gondoljunk vissza rájuk és hőstetteikre. Sajnos személyes érintettségem is van mindebben, ezért különösen szívügyemnek tekintem a kezdeményezést – mondta a főszervező.

Mint megtudtuk: azért választották az Északi Zöld túraútvonalat, mert azon haladva lényegében el tudták kerülni a lakott településeket, ami a járvány miatt nem egy utolsó szempont. A túra 15 kilométer hosszúságú volt, amelynek 30 százaléka aszfalt úton, 70 százaléka pedig nehéz terepen zajlott.

– Papp Sándor, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke a túra felvidéki részét szervezte. A Karancsberény felett található Nagyromhányi-kilátónál találkoztunk, majd onnan együtt mentünk Ipolytarnócra. Így a menet valamilyen szinten nemzetközi volt. Az előző évekhez hasonlóan ezen megmozdulás fővédnöke idén is Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke volt – mondta Vitéz Oravecz Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában