Létszám

2022.11.02. 06:50

Egy falunyi ember tűnt el Nógrádból egy év alatt

Bár még javában tart a népszámlálás, a hagyományos statisztikai forrásaira alapozva a KSH a minap közzétette 2022 első három negyedévére vonatkozó, előzetes népmozgalmi tájékoztató adatait. Ezekből kiderült, hogy hazánkban a jelzett időszakban 34 ezer 797 fővel fogyott a lakosság. Nógrádban lényegében egy falunyi emberrel lettünk kevesebben.

Nool

A Központi Statisztikai Hivatal folyamatosan figyelemmel kíséri hazánk népességmozgalmát – a születések és a halálozások számát, illetve ezek alapján a természetes szaporodást és népességfogyást – országos, régiós és megyei szinten is. Ezek legfrissebb, 2022 első három negyedévére vonatkozó adatait éppen a napokban hozták nyilvánosságra. 

A KSH adatai szerint az elmúlt tizenkét hónapban – vagyis 2021 októbere és 2022 szeptembere között – 144 ezer 998-an haltak meg hazánkban, 8,1 százalékkal (12 ezer 805-tel) kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-szeptemberében 9,5 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március-júniusban 21 százalékkal, szeptemberben pedig 3 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás országosan 55 ezer 274 fő volt, ami 16 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 65 ezer 682 fős értékénél. 

Nógrád megyében idén januártól szeptemberig 2 ezer 329-en haltak meg, miközben 1 ezer 352 gyermek született, ez pedig azt jelenti, hogy 2022-ben eddig 977 nógrádival lettünk kevesebben. A szám nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy megközelítőleg ennyi Dorogháza, Ságújfalu, Bárna, Mohora, Nógrádsáp, Patak vagy éppen Mátraszele község teljes lélekszáma. Némi vigaszt jelent, hogy ez a szám jelentős javulás 2021 hasonló időszakához képes, a tavalyi első három negyedévben – amikor még javában tombolt a koronavírus-járvány – ugyanis 1 ezer 462 fő volt a népességfogyás megyénkben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában