A mogorva időjárás sem jelenthet kifogást a mozgás ellen

Soha nem voltam sportos alkat, az általános és középiskolában megtartott testnevelésórák kivételével sosem mozogtam rendszeresen. Erre egyáltalán nem vagyok büszke, úgy tűnik, lusta annál inkább. A hosszú évek alatt egyetlen tevékenységben sem találtam igazán nekem valót. Futni sosem szerettem, kerékpáron utoljára talán gyerekkoromban ültem, egyedül az úszás volt az, amit szívesen űztem, de azt is csak ideig-óráig. Elgondolkodtam azon, hogy milyen példát mutatok így a gyerekeimnek, és arra jutottam, hogy cseppet sem követendőt.

Ahogy egyre közelebb kerülünk az év legszebb ünnepéhez, úgy rövidülnek a napok. Még alig múlik el a délután négy óra, kint már szinte sötétség uralkodik. Ezt a lehangoló tényt csak tovább rontja, hogy sokszor hetekig nem bújik elő a nap. A szürke tájra nehezedő ködfelhő reggeltől szitál, vékony réteggel vonja be a fákat és az utakat. Sarat hordunk a járdára és a lépcsőkre, mogorva, zord lesz az egész világ.

A depresszióra hajlamosak ezekben a hónapokban hatványozottan küzdhetnek a rossz kedvükkel. Éppen ezekben a hetekben lehet a legnehezebb rávenni magunkat arra, hogy kimozduljunk és a sporttal dobjuk fel kicsit a hangulatunkat. A napokban olvastam, hogy csupán három perc séta csökkenti a vérnyomást, amennyiben további két percig folytatjuk azt, javul a közérzetünk. Napi másfél óra gyaloglás pedig csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét. Ezek igencsak szembetűnő jelek arra nézve, hogy nem győzhet felettünk a lustaság. Nincs hát több kifogás: sétára fel, emberek!