Újabb csécsei érték gazdagítja a Nógrádikumok tárházát

– Gyermekkoromban édesanyám és nagymamám sokat mesélt a régmúlt időkről. Elbeszéléseik visszatérő témája volt a Csengettyűs-árok és az ott talált kis harang. Már felnőttként jött velem szembe ismét e történet és annak valóságos alapja. Gergely István Szülőfalum Csécse története című könyvében részletes leírást olvasható arról, ennek nyomán úgy éreztem, kötelességem e ritkaságszámba tartozó értéket az országban fellelhető egyedülállósága miatt megismertetni és megőrizni Nógrád Megye értékei között – fogalmazott Lánczi Imréné, aki a Nógrádikumok sorába ajánlotta a település nevezetességét. 

A fent említett leírásban olvasható: a kis harang – amelyet a róla elnevezett a Csengettyűs-árokban találtak – sokáig a lélekharang szerepét töltötte be. Ezzel „csendítettek”, amikor meghalt valaki a községben. Szerencsénkre Patay Pál az 1970-es években ezt a harangot is Megvizsgálta, és tapasztalatait részletesen leírta. Patay a mai Magyarország területén 89 darab 18. századinál régebbi harangot talált.  Ezek egyike a mi 23 centiméter átmérőjű, C hangú harangunk, amelyre nagyon büszkének kell lennünk, ugyanis a legrégebbi magyar nyelvű felirattal rendelkező harang. Nem a szokásos, hanem fordított virágcserép alakja van, és durva kidolgozása arra vall, hogy nem igazi mester készítette, hanem egy kontár munkája. Felirata a külső kerületén két durva borda között foglal helyet, az egyes szavak között elválasztójelként szögletes pontok találhatók. A betűk sem szabályosak, az egyik L betű például fordított. A harang feliratán a Csécse név akkori változata, „Ceci” olvasható. 

A harang az első helyezést 1945 után vívta ki, miután a Nemzeti Múzeumban őrzött, a mátraverebélyi templomból származó két évvel régebbi – 1605-ben öntött – harang tűzvészben elolvadt. Szerencsére maradt róla egy fénykép, és ezen jól látható, hogy alakja, durva kidolgozása, valamint a betűk formája csaknem azonos a mi harangunkéval, ami arra utal, hogy azonos műhelyben készülhettek.  

Patay Pál 1977-es munkájából azt is megtudhatjuk, hogyan kerülhetett a Csengettyűs-árokba. Az országot meghódító törökök a templomokat felgyújtották, így azok harangjai a templommal együtt elpusztultak, más esetben a fosztogató katonák a felgyújtás előtt leszerelték, hogy anyagából ágyút öntsenek. A falvak lakossága ezért kútba, patakmederbe, szakadék mélyére rejtette a harangokat. 

A csécseiek a falu határában található mély árokba rejtették, ahol aztán később – a veszély elmúltával – meg is találták, és 1711-ben már a templom közepén emelkedő huszártoronyban volt. A harang megtalálása mély nyomot hagyott az emberek emlékezetében, mert még évszázadokkal később is fennmaradt a legendája, az árok neve pedig megőrizte az esemény emlékét. A falu lakói az évszázadok során, még a háborúk idején is óvták és őrizték eme felbecsülhetetlen értékű kincset.