Munkahelyváltás

2022.04.26. 14:03

Több mint 500 munkahelyet kínáltak a salgótarjáni állásbörzén

A Nógrád Megyei Kormányhivatal által szervezett, mindenki számára ingyenesen látogatható állásbörze Szécsényt követően kedden a megyeszékhelyen várta az érdeklődőket.

Gulyás Edina

Forrás: NMH | Fotó: Hegedűs Márk

Forrás: NMH | Fotó: Hegedűs Márk

A rendezvényre már reggel sokan ellátogattak, a bejárat előtt hosszú sorokban vártak az álláskeresők arra, hogy megtekinthessék a salgótarjáni járásban tevékenykedő cégek kínálatát. 

– Az elmúlt két évben a pandémia miatti korlátozások nem tették lehetővé, hogy a megyében hasonló rendezvényeket szervezzenek a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának munkatársai – hangsúlyozta megnyitójában Szabó Sándor kormánymegbízott. – Talán ennek is köszönhető, hogy most ilyen sok érdeklődőt vonz az állásbörze

Mint mondta, a megyeszékhelyen 28 munkáltató összesen 550 ajánlata közül válogathattak az érdeklődők. A program során nemcsak a munkát keresők, vagy az állást változtatók találhatták meg számításaikat, hanem a szakképzési lehetőségekről is tájékoztatást kaphattak a jelenlévők. A foglalkoztatási szolgálat képviselői ezen túlmenően az uniós képzési lehetőségeket is ismertették, továbbá arról is beszámoltak, hogy Magyarországon három szakmát lehet megszerezni ingyenes. 

Úgy vélem, hogy Nógrád megyében még mindig van mit tenni az álláskeresők számának mérséklése érdekében, így rendkívül fontos ez a rendezvény – fogalmazott Szabó Sándor, aki reményét fejezte ki, hogy az ide látogatók közül minél többen élnek a kínálkozó lehetőségekkel és megtalálják a számukra leginkább megfelelő ajánlatot. 

A délelőtt folyamán az érdeklődők megismerhették az elsősorban Salgótarjánban és annak vonzáskörzetében működő cégek és vállalkozások által meghirdetett szabad álláshelyeket. Egyebek mellett kínáltak hegesztő, lakatos, karbantartó, raktáros, asztalos, felszolgáló, szakács és recepciós munkát is. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság iskolaőr és rendőr járőr, a Magyar Honvédség szerződéses katona, míg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézet körletfelügyelő és fegyveres őr pozícióban várta a jelentkezőket. 

– Gyesen vagyok a gyermekemmel, azért látogattam el a rendezvényre, mert távmunka iránt érdeklődtem, sikerült is tájékoztatást kapnom ez ügyben – közölte egy salgótarjáni anyuka. 

Egy vidékről érkező álláskereső hölgy arról számolt be, hogy többször is végigjárta a kiállítókat, azonban azt tapasztalta, hogy elsősorban férfiaknak kínálnak munkát. Mint mondta, vannak olyan cégek, amelyek jelenlétét hiányolja. Egy korábbi munkahelyén szeretett volna érdeklődni, azonban a vállalat nem vett részt az állásbörzén. 

– Hamarosan betöltöm a 60. életévemet. Azt tapasztalom, hogy nyugdíj előtt az idősebb korosztály már nehezen talál munkát – fogalmazott. 

Egy fiatal pár kifejtette, hogy sok hasznos információval gazdagodtak a rendezvényen, egy képzésre jelentkeztek is. Egy középkorú úr pedig elmondta, hogy műtét előtt áll, ezért ülőmunkát keres, azonban még nem találkozott az igényeinek megfelelő ajánlattal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában