Támogatás

2022.01.27. 10:24

Továbbra sincs megállás a fejlesztésekben Somoskőújfaluban

Az elmúlt esztendőkben több jelentős összegű beruházás is megvalósult már Somoskőújfaluban, és továbbra sincs megállás a fejlesztésekben. A Magyar Falu Programnak köszönhetően tavaly év végén közel tízmillió forintos támogatást nyert a település járdafelújításra, a művelődési házban dolgozó közösségszervező bértámogatására, valamint a felelős állattartás elősegítésére.

Gerhát Karina

2020 októberétől összesen hét utca kapott új aszfaltburkolatot Somoskőújfaluban, közölte dr. Tóth László polgármester

Forrás: NMH | H. Cs.

2020 októberétől összesen hét utca kapott új aszfaltburkolatot Somoskőújfaluban, közölte dr. Tóth László polgármester

Forras: NMH | H. Cs.

– A Felelős állattartás elősegítése – 2021 című pályázatnak köszönhetően mintegy másfél millió forintos támogatást kapott a község. Ezt az összeget az önkormányzat – az elmúlt évben beérkezett lakossági kérelmeknek megfelelően – az állatok ivartalanítására, veszettség elleni védőoltására, illetve transzponderrel történő megjelölésére (chipelésre) használhatja fel – mondta el portálunknak dr. Tóth László. 

település polgármestere hozzátette: szintén a Magyar Falu Programnak köszönhetően közel ötmillió forintot nyert a község a Csontváry utcai járda felújításához szükséges anyagok beszerzésére. Ezenkívül pedig több mint hárommillió forintos támogatási összeget kaptak a helyi művelődési házban tevékenykedő közösségszervező munkaerő bértámogatására. 

– Jelenleg három Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázat benyújtásának előkészítésén dolgozunk. Ezek közül a legnagyobb költségigényű beruházásként – a folyamatosan növekvő gyermeklétszámra alapozva – az új bölcsőde faluközpontban történő felépítésének támogatására szeretnénk pályázni. Ezenkívül az Őrhely utca új csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítésére és az iskolai tornacsarnok öltözőjének energetikai felújítására szeretnénk támogatást kapni. A Magyar Falu Program keretében február elején szintén több pályázatot tervezünk beadni út-, illetve járdafelújításra, az óvoda modernebbé tételének újabb ütemére és egy új, nagy teljesítményű ágaprító gép beszerzésére – részletezte dr. Tóth László. 

Az óvoda modernebbé tételének újabb üteme következhet 2022-ben Fotó: H. Cs.

Mint megtudtuk: a pályázatok tekintetében az elmúlt esztendő is rendkívül sikeres volt. 

– Az Angyal Pál és a Földosztás utca felújítására 20 millió forintot nyertünk a Belügyminisztériumtól. A Bocskai, az Őrhely és a Székely Bertalan utca járhatóbbá tételére pedig 40 millió forintos támogatást kaptunk a Magyar Falu Program keretében. Utóbbinak köszönhetően 15 millió forintból vált modernebbé a helyi óvoda tornaszobája, valamint 4,5 millió forint értékben a kicsik nagy örömére a játszóudvarra is több új eszközt, mászókát, fészekhintát, padot tudtunk vásárolni. 

Óriási előrelépésként értékelem, hogy 2020 októberétől összesen hét utca kapott új aszfaltburkolatot. Ezek között több olyan is volt, ahol a lakók már évtizedek óta vártak a felújításra. Tavaly a település legnagyobb értékű beruházásaként a 315 négyzetméteres üzemcsarnokot építtettük meg. Ezt a Belügyminisztériumtól elnyert 133 millió forintos támogatásnak köszönhetően, a 2019. április 19-én, nagypénteken leégett, korábbi asztalosműhely helyett hoztuk létre – emelte ki dr. Tóth László. 

Hozzátette: már megkapták az épület használatbavételi engedélyét. Jelenleg a helyi szociális szövetkezet asztalosrészlegének a csarnokba történő költöztetését és a termelés megkezdését készítik elő. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában