Természetvédelmi szenzáció: az Ipoly-völgyben is megjelent a szalakóta

A színpompás, viszonylag nagy testű szalakóták országos állománya az 1960-as, 70-es években nagyon lecsökkent, ugyanis az élőhelyeik megváltoztak. Akkor szűkebb hazánkból is eltűntek ezek a madarak. A faj az erdősztyeppekhez kötődik, ami Magyarországon az Alföld élőhelyeit jellemezte. Az erdőfoltokban az öreg fák odvában fészkelnek, a gyepes részeken pedig táplálkoznak, főleg rovarokat és gyíkokat zsákmányolnak.

– Két évvel ezelőtt jelent meg újra a faj első párja megyénkben, akkor azonban sikertelen volt a fészkelésük, az általuk lerakott két tojás nem kelt ki. Tavaly ugyanez a pár ugyanabban a mesterséges odúban egy fiókát sikeresen kiköltött – tájékoztatott Molnár Márton, a Magyar Madártani Egyesület Nógrád Megyei Helyi Csoportjának titkára.

– Az idei év áttörést hozott, ugyanis ugyanazon a helyszínen, a Cserhátalján, Jobbágyi közelében, már két pár fészkelt a számukra kihelyezett mesterséges odúkban! Összesen öt fiókát röptettek ki. Az igazi szenzáció azonban az, hogy az egybefüggő, nagy élőhelyeiktől távol, az Ipoly-völgyben, természetes odúban is megfigyeltünk egy szalakótapárt, amely három utódot nevelt. Így Nógrádban idén nyolc fióka bújt ki a tojásból.

Mint mondta, a faj fokozottan védett hazánkban, 500 ezer forint a természeti értéke. A legnagyobb nehézség a szalakóták számára, hogy egyre kevesebb az öreg, odvas fa, amiben fészkelhetnének. Az állomány erősödése annak is köszönhető, hogy rengeteg mesterséges odút – megyénkben például húszat – helyeztek ki számukra a Magyar Madártani Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei. Az országos tendenciát látva valószínűsíthető, hogy Nógrád megyében is növekedni fog a faj egyedeinek száma.

– Magyarországon is elindult egy komoly szalakótavédelmi tevékenység, amihez európai uniós pályázat társult – fogalmazott Molnár Márton. – Célja a faj populációjának megerősítése és hosszú távú fenntartható védelmének megalapozása a Kárpát-medencében. Van azonban egy fontos veszélyeztető tényező, amire nincs ráhatásunk. Mivel a szalakóta hosszú távú vonuló madár, jó részük már szeptemberben elrepül Afrikába. Az út során azonban sok példány elpusztul. Az arab és a mediterrán országokban vadásznak rájuk, Afrikában pedig az ember rohamosan alakítja át a környezetet. Egyre nagyobb területeket vonnak mezőgazdasági művelés alá, így a madarak számára megfelelő pihenő- és táplálkozóhelyek eltűnnek, átalakulnak.

Molnár Márton arra is kitért, hogy a Nógrádban található mesterséges odúkban kikelt fiókákat színes gyűrűkkel látták el. Bíznak abban, hogy ha térségünkben is nagyobb lesz a fészkelőállomány, ennek segítségével nyomon tudják követni, hogy mely fióka tér vissza szűkebb hazánkba. Van olyan egyed, ami a Dél-Afrikáig tartó több ezer kilométeres utat már több alkalommal is megtette.

Odúkihelyezés növelte az állományt

A szalakóta csóka nagyságú madár. Feje, nyaka, és hasoldala égszínkék, háta gesztenyebarna. Röptében jól látszanak kék és lila szárnyfedői és az ezekkel kontrasztos fekete evezőtollak. A nemek hasonlóak, de költési időszakban a hím kék színe élénkebb, a farkcsík ibolyás színe erősebb, kiterjedtebb. Gyíkokkal, rovarokkal, kisebb pockokkal táplálkozik. Hamar elvonul, a telet Afrikában tölti, és csak május elején érkezik vissza költőhelyére. Állománya az Alföld egyes területein az utóbbi évtizedek odúkihelyezéseinek köszönhetően nőtt – olvasható a Magyar Madártani Egyesület honlapján.

Igazi, úgynevezett vártamadár: előszeretettel ül ki egy kimagasló pontra, ahonnan jól szemmel tarthatja a körülötte lévő nyílt területeket. Innen levágva szerzi meg táplálékát. Laza csapatokban vagy magányosan vonul.

Állománya Nyugat-Európában nagyon megritkult, sok helyről teljesen el is tűnt.