verseny

2021.06.07. 08:06

A legszebb virágos balkonokat és kerteket keresik Kisbárkányban

A település lakói számára adott a lehetőség, hogy csatlakozzanak a Virágos balkonok, virágos kertek elnevezésű versenyhez.

V. E.

Fotós: Shutterstock

Trenka Veronika, a falu önkormányzatának közművelődési asszisztense elmondta: a pályázat lehetőséget ad a virágokat szerető és szívesen gondozó helyiek számára, hogy megmutathassák kreativitásukat, illetve a falujuk szépségét.

– A magánszemélyek a növényeket kiemelő, de a kerti kompozíciót is bemutató fotókkal nevezhetnek a pályázatra balkonkerti vagy előkerti kategóriában. A képekhez rövid leírást kell mellékelni, így kell őket eljuttatni elektronikus levélben a verseny szervezőinek. A nevezési határidő idén június 15-e, kedd. A pályaművek között mindkét kategóriában nyerteseket hirdetnek egy szakmai zsűri döntése alapján. Ezenkívül augusztus 2–15. között a közösségi oldalon is lehet majd szavazni a kertekről és balkonokról készített képekre. Végül a voksok alapján három-három közönségdíjas győztest is kihirdetnek – ismertette a verseny menetét a közművelődési asszisztens, majd hozzátette: a korábbi években már szép eredményeket ért el a település a megmérettetésen.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

– A Virágos Magyarország versenyben Kisbárkány 2019-ben a Virágzó Magyar Kultúráért Alapítvány különdíját is kiérdemelte. Emellett szintén két évvel ezelőtt a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését fejezte ki Kisbárkány Önkormányzatának a falutörténeti emlékpark és pihenőhely színvonalas fenntartásáért – mondta Trenka Veronika s emellett azt is elárulta, hogy idén a település vezetése különdíjjal jutalmazza majd a legszebb kisbárkányi udvart és virágoskertet is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában