Zenés ébresztő, édesség és italok: így ünnepelték egykor május elsejét a nógrádi városban

Május elsején Balassagyarmaton rendszerint zenés ébresztővel indult a nap. A városi rézfúvós zenekar felkereste a város politikai vezetőit, majd a lakóövezetekben szolgáltak némi serkentő hatással. Később, a zenekar megszűnése után a rézfúvós kvintett folytatta ezt a szép hagyományt.

Általában a helyi pártbizottság első titkáránál nyitottak, ám egyszer előfordult, hogy máshol kezdtek. Történt ugyanis, hogy az egyik közismert gyarmati kocsmáros rávette a zenészeket, hozzá menjenek rögtön, és akkor busásan megjutalmazza a csoportot. Így is lett, az Ipolypart utcában zengtek a hajnali órán a trombiták és harsonák, a környéken élők nagy döbbenetére és a meghívó házigazda kitörő örömére.

Nem is maradt el a sok-sok finomság, édesség és ital, meg persze utána a komolyabb dorgálás, ugyanis hamar híre ment a dolognak és a morcos politikus asszony megsértődött.

Amint véget ért az ébresztő, mindenki elindult a városközpont felé, pontosabban az egyes gyárak, üzemek, intézmények kijelölt várakozóhelyeire. Rendkívül színes volt a menet, az „élüzemek” vonultak legelöl, a kábelgyár, a fémipari vállalat, a bútorgyár, aztán a többiek, köztük az iskolák diáksága, és akadtak olyanok, akik saját tevékenységüket is bemutatták a nyílt színen. Jellemző erre, hogy a vágóhíd dolgozói a lépésben haladó teherautó platóján a bámuló tömeg szeme láttára vágták fel bárdjaikkal a méretes disznó- és marhahúsdarabokat. Miután a régi vármegyeháza előtt felállított dísztribün előtt elment a nép, felszálltak a törvényszék környékén és a szomszédos utcákban várakozó autóbuszokra, elhangzott a jelszó: „irány a Nyírjes”, és nemsokára a fenyves zengte vissza az emberek mámoros vidámságát.

Major György három évtizedet „húzott le” a Magyar Kábel Művek gyárában, mint gépkocsivezető. Rendszeresen ő fuvarozta a munkatársait nemcsak a Nyírjesbe, hanem a vállalat távoli üdülőibe is, nyaranta hetente fordult meg Balatonfüreden.

– Ha egyetlen szóval jellemezhetném a régi május elsejék benyomásait, a leírhatatlan kifejezést mondanám. A Nyírjesben a kábelgyári üdülő benn volt a fenyves közepén, hatalmas fák árnyas hűvösében, a legnagyobb kora nyári kánikula sem hatott zavaróan. Teljesen benépesült ilyenkor a terület, vittük magunkkal a gyerekeket, egy kőhajításnyira terült el a tó, igaz, a meredek parton cseppet sem könnyen lehetett lejutni a partra, sokan inkább a kerülőt választották. Akadt olyan május elseje, amikor olyan forróság volt, hogy még lubickolni is lehetett. Az üdülőben a megbízott programszervezők játékos családi vetélkedőket tartottak, óriásikat nevettünk, elképesztő hangulat uralkodott. A vidékiek pár óra múltán elköszöntek, hiszen otthon, falun még a munka ünnepén is akadt számukra a kertben, a veteményesben hasznos tevékenység, de a többség kitartott késő délutánig. Ráadásul a közvetlen szomszédságban, egy tágas tisztáson állította fel a városi tanács a szabadtéri színpadot, a városi beat-zenekarok, a Syren, a Centrum, a Minerva muzsikáját közelről, a kerítésnek támaszkodva élvezhettük. Csodás, felejthetetlen élmények ezek – lendült bele egyre jobban a múltidézésbe a hetvenéves férfi.

Amint a fentiekből kiderül, a mai nyugdíjas korosztály számára kitörölhetetlen a május elsejék hangulata, amiről a jelenkori fiatalok csak a család meséiből hallhatnak.

Saját készítésű ruháikban vonultak a nők

Farkas Ferencné a hetvenes években a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati üzemegységében dolgozott, és ma is szép emlékeket őriz a május elsejékről.

– Saját készítésű ruhákban vonultunk fel, mintha a magunk modelljei lettünk volna. Valóban igen díszesen festettünk a virágmintás kosztümünkben, az akkor divatos miniszoknyákban boldogan illegtünk-billegtünk, hadd ragadjanak ránk a kíváncsi szemek – mondta a nyugdíjas asszony.