2020.05.08. 07:20
Többszörös a túljelentkezés a nógrádi szociális bérlakásokra
Nógrád megyében az önkormányzati bérlakások többségének van lakója. Az ilyen célú ingatlanok iránt azonban jóval nagyobb az érdeklődés, mint amennyit biztosítani tudnak a jelentkezők számára. Ezért sokan várólistára kerülnek.
Sokan vágynak otthonra, de kevés az üres lakás. A többség várólistára kerül Archív fotó: Torjay Attila
Szécsény önkormányzata összesen negyvenkilenc bérlakással rendelkezik. Ezek közül jelenleg harmincegy jelenleg, három pedig üresen áll. A városi képviselő-testület tizenötöt értékesítési célra jelölt ki.
– Az önkormányzati lakások bérletét az erre vonatkozó törvény, valamint a helyi rendelet szabályozza– mondta Stayer László polgármester.
Hozzátette: az ingatlanok szociális alapon kérelmezhetőek, a beadványt a képviselő-testület bírálja el. Szécsényben a bérlakások többsége jó állapotban van, néhány teljes körű felújításon is átesett, azonban még akadnak, amelyek korszerűsítésre szorulnak.

– Nincsen bérlakásprogramunk. Éppen ezért lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden rászoruló és bajba jutott családnak átmeneti megoldást kínálni arra az időre, amíg a problémájuk meg nem oldódik és a helyzetük normalizálódik – fejtette ki Stayer László.
Mint mondta, a szociális alapon igénybe vehető ingatlanokra a városban szintén túljelentkezés van, hiszen mindig akad olyan személy vagy család, aki nehéz helyzetbe kerül és a lakhatását csak az önkormányzat segítségével tudja megoldani. Hozzá kell tenni azonban, hogy az igénylők sokszor nem felelnek meg a jogszabályokban foglalt feltételeknek, így sajnos az ő kérelmük nem részesül kedvező elbírálásban.
Pásztón szintén a képviselő-testület rendelete határozza meg az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó szabályokat. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a rendelet célja ezen épületek bérlet útján történő hasznosítása, az önálló ház megszerzésére képtelen családok bérlakáshoz jutása, az önkormányzat és intézményei, valamint a város közigazgatási területén lévő költségvetési szervek szakemberellátásának biztosítása.
A városban jelenleg harminckettő önkormányzati tulajdonban lévő lakáscélú ingatlanból kettő bérlő által nem lakott és rossz állapotú, egy pedig használhatatlan. Tíz épület tekintetében a bérlőknek határozatlan idejű bérleti szerződésük van. Tizenegy esetében pedig ugyanez határozott időre került megkötésre. Ezen kívül egy házban a lakó érvényes bérleti paktum nélkül tartózkodik. Szakemberellátás címén pedig nyolc ingatlant határozott időre adtak ki. Tizenegy lakás költség-, a többi pedig szociális alapon biztosított. Megüresedett lakás esetén szintén a helyi képviselő-testület dönt a bérbeadásról. Pásztón is nagy az igény a szociális bérlakásokra, ezért várólista van. Ezen jelenleg több mint harminc igénylőt tartanak számon.
Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere elmondta, hogy a városban szintén lenne igény a bérlakásokra. Azonban a településen mindössze három van belőlük, amiből kettő szolgálati lakásként funkcionál az egészségügyben dolgozók számára, egy pedig rendőrségi bérkijelölési joggal rendelkezik.
Már dolgoznak a programon
Bátonyterenyén 169 lakás van az önkormányzat tulajdonában. Bérlője mindössze hétnek nincs, mivel ezek teljes körű felújításra szorulnak.
– A városban folyamatos az igény a bérlakásokra. Éppen ezért a beadványok feldolgozása, elbírálása is folyamatosan történik – mondta Nagy-Majdon József polgármester.
Hozzátette: elsősorban a szociálisan hátrányos helyzetben lévő személyek fordulhatnak kérelemmel az önkormányzathoz. A rászorultság mellett azonban lehetőség van egyedileg történő elbírálásra, vagy – rendkívüli élethelyzetbe került családok részére – átmeneti jellegű lakásbiztosításra. A bérlakások jövőbeni fenntartását, hasznosítását biztosító hosszabb távú program kidolgozása már folyamatban van a városban.