Pásztón gazdagodtak újabb emlékekkel a Csohány-kultusz hagyományai

A fentiek szerint e kultusz szerves része a mátra-alji város kulturális életének s ennek az oka két tényezőben gyökerezik. Egyrészt abban az elévülhetetlen értékeket létrehozott alkotómunkában gyökerezik, amellyel a kétszeres Munkácsy-díjas Csohány Kálmán (1925. január 31., Pásztó – 1980. április 2., Budapest) beírta nevét a huszadik század magyar képzőművészetének történetébe, másrészt azzal a ritkán tapasztalt kérlelhetetlen hűséggel, lokálpatriotizmussal magyarázható, amellyel kapcsolódott, ragaszkodott szülővárosához. Mindez tükröződik a 2001-ben Csohány Kálmán műveit őrző múzeum, galéria életre hívásában, működtetésében is.

A minap tartott ünnepség – mint mindig – ezúttal is a Szentlélek temetőben, a művész nyughelyénél, koszorúzással kezdődött, majd az emlékmúzeumban folytatódott. A szervezők – az állandó látnivalókon kívül – minden alkalommal Csohány Kálmán művészetének – amelybe a kerámia, a költészet, a zene is beépült – egy-egy sajátos metszetét emelik ki. Januárban például illusztrációiból került egy válogatás a közönség elé, most pedig a családtagok rukkoltak ki egy eredeti ötlettel, amelynek lényege, hogy ideiglenes jelleggel elhozták Pásztóra azokat a festményeket, rajzokat, szobrokat, amelyeket Csohány Kálmán pályatársai­tól, barátaitól kapott és amelyeket az özvegy őriz budapesti lakásukban.

A megjelenteket az alapítvány képviseletében a főszervező, Herczegné Varga Ilona üdvözölte, majd Farkas Attila Pásztó – immár újraválasztott – polgármestere mondott köszöntőt. S ezt követően a három, leginkább érintett és érdekelt családtag – Csohány Kálmánné és a két gyermek, Csohány Klára és Csohány Kálmán mintegy megnyitóként avatta be az érdeklődőket – s ez szintén új eleme volt megemlékezésnek – a Csohány világa című kiállítás hangulatába. Felidézték, hogy – mások mellett – Barcsay Jenő, Derkovits Gyula, Egry József, Hincz Gyula, Kondor Béla, Medgyessy Ferenc, ifj. Szabó István, id. Szabó István, Varga Imre – művei hogyan kerültek hozzájuk.

Érdekesek voltak a gyermekek és a szülők viszonyát, mindennapjait, valamint a férj, illetve az édesapa részéről a bolgár és lengyel művészekkel ápolt kapcsolatokat felidéző gondolataik is. Herczegné Varga Ilona, dr. Bálintné Hübner Judit tanárnő és Perényi Anna képzőművész felolvasott néhány Csohány Kálmánhoz, illetve az alkalomhoz illő néhány József Attila-, Juhász Gyula-, Kassák Lajos-, Kormos István-, Reményik Sándor-verset is. A Csohány-napon közreműködtek a Rajeczky Benjámin Művészeti Iskola növendékei és tanárai.

Csohány Kálmán sajátos világa

A pásztói születésű grafikusművész, Csohány Kálmán nagyon szerette az irodalmat is. Remekül bánt a tollal, amikor verset, prózát írt. Teljes joggal került a Kálmán-napi meghívóra a Csak című rövid költeménye teljes terjedelmében: „Úgy élek már, ahogyan a rajzaim mutatják, /Fehér/Fekete/Fehér/Fekete/. Átmenet nincsen közöttük.” E sorokat Budapesten 1968. júniusában vetette papírra, A magam módján, magamnak című önéletrajzi jellegű kötetben, amelyet a Mikszáth Kálmán Társaság jelentetett meg 2007-ben Praznovszky Mihály szerkesztésében.