értékes példányok

2019.09.16. 13:40

Pörköltnek szánta az ürgét a ságújfalui orvvadász

Szűkebb hazánkban mindössze két kisebb üregkolóniáról tudnak a szakemberek. Az állatokra azonban vadásznak azok, akik egy jót ennének...

Bercsényi Kinga

Ahogy arról korábban beszámoltunk, orvvadászat bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szécsényi Rendőrkapitányság egy 61 éves ságújfalui férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Piliny külterületén, az egyik legelőn összesen 47 darab ürgecsapdát állított fel, de a természetvédelmi őrszolgálat munkatársa és a rendőrség emberei tetten érték.

Az eset körülményeiről Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Tájegységének vezetője beszélt portálunknak.

– Idén tavasszal lyukszámlálást végeztünk megyénk mindkét ürgeélőhelyén és a pilinyi helyszínen egy ottfelejtett hurokcsapdát találtunk. Ezt követően felvettük a kapcsolatot a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársaival, és a korábbiaknál nagyobb rendszerességgel ellenőriztük a területet. Megkértünk néhány helybeli embert is, hogy értesítsenek bennünket, ha gyanúsan mozgó személyt látnának a területen. Ez utóbbi vezetett sikerre: jött egy hívás, hogy feltehetően a hurkozó személy tartózkodik a legelőn. A rendőrkapitányság munkatársával rövid időn belül a helyszínre érkeztünk és a szakszerű rendőri intézkedésnek köszönhetően sikerült tetten érnünk a hurkozó férfit – mondta Harmos Krisztián.

A tájegységvezető hozzátette: az ürgét hagyományosan étkezési célra fogták be. A gyanúsított ebben az esetben is emiatt csapdázta a fokozottan védett állatokat – pörkölt készült volna belőlük...

– Az elkövető hátizsákjában egy élő ürgét találtunk, valamint a lerakott csaknem 50 hurokban még két élő állatot. Az ilyen kis, más ürgeállományoktól elszigetelten élő ürgekolónia, mint a pilinyi, rendkívül sebezhető. Nem tudhatjuk, hány példány elvesztése okozza az állomány elindulását a kipusztulás felé, ezért néhány befogását is komoly veszélynek kell tekintenünk – tette hozzá Harmos Krisztián.

Az ürge hazánkban a fokozottan védett fajok közé sorolható. Egyetlen példány természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Kisebb-nagyobb állományai mozaikosan, egymástól elszigetelve élnek az országban. Számuk az elmúlt években folyamatosan csökken.

– Az ürge (a kelet-európai füves puszták rágcsálója) nyugati irányban Ausztriáig terjed. Magyarországon a 20. század közepéig kártevőként irtották, majd a mezőgazdaság átalakulása, a legeltetéses állattartás visszaszorulása miatt egyre ritkult, korábbi nagy állományai feldarabolódtak. Nógrád megyében napjainkra mindössze két helyen ismerjük az ürge előfordulását, mindkét területen kis egyedszámban van jelen. Az ürgét 1982-ben helyezték védelem alá. Azóta veszélyeztetetté vált fennmaradása, így 2012-ben fokozottan védett fajjá nyilvánították – mondta a szakember, aki kiemelte, hogy az ürge rendkívül ritka állattá vált megyénkben, ezért a rá irányuló orvvadászat is kuriózum.

Ugyanakkor egyesek a szigorú védelem ellenére sem kívánnak lemondani az ürgeevésről, így akár máshonnan, távolról is érkezhetnek egy-egy területre. Mindenesetre a természetvédelmi őrszolgálat gyakori ellenőrzéssel, illetve helyi kapcsolatok kiépítésével kiemelt feladatának tekinti az ilyen tevékenység felszámolását.

Fokozottan figyelik az állományt

– Nem kizárt, hogy él még Nógrád megyében általunk nem ismert ürgeállomány. Ha ilyenről információt kapnánk, az rendkívül fontos lenne a faj megőrzése érdekében. Ha ismert ürgeállomány élőhelyén hurkot talál valaki vagy hurkot kihelyező személyt vesz észre, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot javasoljuk azonnal értesíteni, hogy gyorsan tudjunk lépni. A másik módszer a faj megfogására az ürgeöntés, amelyet az ürgés legelőn lajtos kocsival vagy lajttal felszerelt utánfutóval mozgó személyekről vehetünk észre. Ebben az esetben szintén kérjük a mielőbbi értesítést, hogy megóvhassuk az amúgy is csekély számú kolóniát – hívta fel a figyelmet Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Tájegységének vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik