Bejárta a világot, de ma is kötődik Balassagyarmathoz a brácsaművész

– Már a gyökerei is a muzsika világába nyúlnak vissza.

– A mi családunkban mindenki zenész volt, édesapám, a nagybátyáim, a testvéreim. Nagyapám testvére az a Baranyi Dezső „Rekedt” cigányprímás, akinek az emlékére Gyarmaton emléktáblát is állítottak. A város elismert, köztiszteletben álló muzsikusai voltak. Az akkori zeneiskola-igazgató, Réti Zoli bácsi jó barátja volt apámnak, Baranyi Jánosnak, Gyarmat közkedvelt prímásának.

– Mi a muzsikuscsaládok titka? Tudjuk, hogy a gyermekek tehetséggondozása nagyon magas szinten működik náluk.

– Beleszületünk ebbe a világba, és ez válik természetes életcélunkká. Az ilyen családokban a gyerekeket legelőször a hegedűvel ismertetik meg. Apám prímás volt, de a legidősebb bátyámnak nem ment a hegedű, így hát a nagybátyám elkezdte bőgőre tanítani. Az fel sem merült, hogy nem zenei pályára megy. A sorban következő testvérem megtanult klarinéton játszani. Én hatévesen kezdtem hegedülni. Nálunk egész nap zengett a ház a muzsikaszótól. Később mindnyájunkat beírattak zeneiskolába is. A lányok nem tanultak zenét, de muzsikusokhoz mentek férjhez. Apám a Casinóban játszott hétvégenként, mikor nagyobbak lettünk, mi is bejártunk oda tanulni. A muzsikuscsaládokban úgy nőnek fel a gyerekek, hogy látják ennek az életnek a színét és a fonákját is, ezt szokják meg, ez a természetes számukra.

– Honnan a Sneci név?– Az Óváros téren nőttem fel öt testvéremmel együtt. Az akkor még szabályozatlan Ipoly egy utcányira kanyargott onnan, én állandóan odajártam horgászni, és persze mindig snecit fogtam. Jöttem haza, kérdezték tőlem: mit fogtál Lacika? Snecit. Hát így ragadt rám, azóta is viselem.

– Az iskolai képzése hogyan zajlott?

– A zeneiskolában Ember Péter volt a hegedűtanárom. Majd 15 évesen megpróbáltam a brácsát is. Rögtön rá is állt a kezem, nagyon megtetszett. Vámos László oktatott és az iskola biztosította a hangszert. Engem sosem kellett noszogatni, magamtól gyakoroltam, mindig szívesen. Aztán 16 évesen elkerültem Gyarmatról. A nővéremék a fővárosban éltek, és a férje, aki szintén zenész volt, azt mondta: ezt a gyereket fel kell vinni Pestre, ott tanuljon. Így kerültem az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) stúdiójába, ott végeztem a középiskolát. Abban az időben muzsikus csak az lehetett, aki elvégezte ezt az iskolát. Egy cigány gyerek életében pedig az jelentette az emberré és művésszé válás próbáját, amikor elment, és papírt szerzett arról, amit addig a bandában csinált: a zenélésről. Előadóművészi engedély nélkül nem lehetett zenélni egy étteremben sem. Az Országos Rendezői Irodában kellett a végén egy komoly vizsgát tenni: a vizsgaanyag listáján kétszáz magyar nóta, kottaolvasás, zeneelmélet, etűdök, verbunkosok, valcerek szerepeltek. Huszonegy éves koromban megszereztem a bizonyítványt, az előadóművészi engedélyt, és ezzel kaptam egy belépőt az életre.

– Belekerült az élet sűrűjébe?

– Az OSZK kiközvetített az ország és a főváros több nagyhírű éttermébe, szállodájába. Aztán 1975-ben kinyílt a világ számomra, amikor miniszteri engedéllyel másfél hónapra kimentünk Nyugat-Berlinbe magyar hetekre. Utána már nem volt megállás: Kuvait, Damaszkusz következett, majd Európa országai. A magyar zenekarok nagyon keresettek voltak akkoriban a világban, mert mi mindent le tudtunk játszani, a filmzenéktől kezdve a klasszikusokon át a legmodernebb slágerekig.

– Hogyan fogadta a mostani kitüntetését?

– Én nem vagyok szólista, a brácsa egy kísérő hangszer, ezért kicsit meglepett. Ugyanakkor igen nagy megtiszteltetés számomra, már csak azért is, mert Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője terjesztett fel a kitüntetésre.

– Van jövője az Önök által képviselt zenének?

– Sajnos ez egy leáldozóban lévő műfaj. A vendéglátás tele van képzetlen zenészekkel, ma már bárki muzsikálhat bárhol. A kormányzat részéről ugyan van egy nagyon jó kezdeményezés Muzsikáló Magyarország címmel vendéglátó egységek működtetői számára. Eszerint a hét hat napján egy cigányzenekarnak zenélési lehetőséget biztosítanak az étteremben, a zenekar költségeit az állam állja. A projekt célja a magyarországi cigányzene támogatása és népszerűsítése. Én is benne vagyok ebben a programban, de nem tudom, nem késő-e már.

Névjegy:

Baranyi László 1954-ben született Balassagyarmaton, egy tradicionális muzsikus cigány család ötödik gyermekeként. Kicsi korától hihetetlen kitartással tanult hegedülni, majd brácsázni. Középiskolai végzettségét és előadóművészi engedélyét az Országos Szórakoztató Zenei Központban szerezte. A világ számos országában megfordult pályafutása során, Kuvaittól, Franciaországon át, New Yorkig és Kanadáig. Több világhírű zenekarnak volt már tagja, így a 100 Tagú Cigányzenekarnak is. Jelenleg a Liszt Ferenc-díjas Radics Ferenc vezette Állami Népi Együttesben zenél. Művészi pályája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült 2019-ben.