Helytörténeti dolgozatokat ír a salgótarjáni kohómérnök

1983-ban Antal Gyula akkori vezérigazgató kérésére jött az acélgyárnak nevezett helyi nagyüzembe. Felesége dunakeszi származású, így itt mindketten úgymond jöttmentek lettek.

De ez csak tréfa, hiszen Kúti István – aki a közgazdasági egyetemen szervezés- és vezetéselméletből doktorált – hamar belopta magát a város – és egy kicsit a megye – szellemi életébe is. Több kisebb cégnél is dolgozott, mindig közmegelégedésre látta el teendőit. 1992-ben vonult nyugállományba, de a munkát nem hagyta abba, hasznosította tudását, tapasztalatait.

Igazán figyelemreméltó mindaz, amit közéletben végez. Felsorolni sem könnyű, hány szervezetbe jár, tevékenykedik. Hosszú évek óta sikeresen versenyez a rejtvényfejtők klubjában, pártoló tagja a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesületnek, énekel a Bányász-Kohász Dalkörben, a Magyarok Világszövetsége helyi csoportjának és a Salgótarjáni Erdély Kör programjainak is rendszeres látogatója, és korát meghazudtolva ott van szinte minden jelentős kulturális, művészeti rendezvényen is.

Az eredeti – műszaki, közgazdasági – végzettségeit tekintve leginkább az az aktivitása érdemes az elismerésre, amelyet az emlékidézés, a helytörténeti kutatás területén mintegy húsz esztendeje végez. Ezt egyszerűen azzal magyarázza, hogy minden érdekli, ami az emberekkel történt, történik.

Kíváncsi a fejlemények hátterére, mozgatórúgóira. Szeret a múlt eseményeivel foglalkozni és folyamatosan dokumentálja azokat. Írt már például szülőfaluja népszokásairól, az 1944-es acélgyári áttelepítésről, a bányamunkások foglalkoztatásának megvalósulatlan terveiről. Hajlamát, szorgalmát minden bizonnyal édesapjától örökölte, aki naplót írt és munkára, tanulásra, becsületre nevelte őt és másik két fiútestvérét.

Kúti István több díjnyertes munkája található a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kézirattárában, minthogy többször is nyert a Nagy Iván nevével fémjelzett honismereti, helytörténeti pályázatokon.

Számára nagyon fontos, hogy a közelmúltban szűkebb hazájában, Miskolcon, XLV. Istvánffy Gyula Honismereti Gyűjtőpályázaton a Nyolcvanöt évem hordaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – Történetek, esetek, emberek című dolgozatáért első díjat kapott az életút kategóriában.

Kúti István 85 évének hordaléka

Első díjas dolgozata, mint az előszóban írta: emléktöredékként, egyfajta összegzésként született, mintegy visszatekintve saját életére negyven évi munka és huszonöt év nyugdíj után. Műfajilag és stílusában nem egységes a mintegy százhúsz oldalnyi szöveg, de – mint a bírálók is megítélték – még érdekesebbé válik. A befejezésben kifejti: bízik abban, hogy írása morzsaként szolgál majd a múltat kutató történészeknek. Igyekszik tanácsokat is adni unokáinak, s rajtuk keresztül a mai fiataloknak. Ezek közül talán az a legfontosabb, amely a tanulás fontosságára hívja fel a figyelmüket.