Ecsettel teszi teljessé az életét a rétsági művész

– Elégedett ember vagyok, mert azt csinálok, amit szeretek. Számomra a rétsági kis műtermem ­jelenti a világot, ott érzem magam igazán otthon – mondta ­Óvári János, a rétsági művész, akinek az elmúlt hétvégén a szécsényi művelődési ház Szabó István Galériájában nyílt kiállítása. A megjelent vendégeket, az alkotót a ház nevében Sáriné Borik Melinda köszöntötte. Kiemelte, hogy ­Óvári ­János 2017-ben az Őszi tárlaton már bemutatkozott a városban, s megkapta a nógrádi megyei közgyűlés díját. Az alkotót és műveit Karaffa Gyula, a Börzsönyi Helikon szerkesztője mutatta be.

Óvári János lapunknak elmondta, hogy Salgótarjánban született, pályafutása amatőr festőként indult. Már a hatvanas, hetvenes években is részt vett Nógrád megye amatőr művészeti életében. Festői fejlődését Pataki József, Iványi Ödön, Czinke Ferenc festőművészek segítették. Egerben, ahol a rajztanári diplomáját szerezte, Blaskó János munkássága volt rá nagy hatással.

A Nógrád Megyei Hírlap kérdésére elmondta: a pedagógiai munka évtizedeken át lekötötte, azokban az években keveset festett, amolyan vasárnapi festőnek vallotta magát. Ahogy elmondta, a mesterek hatással voltak rá, de az alkotói módszerét saját maga alakította ki. Amikor nyugállományba vonult, eldöntötte, hogy eredeti vágyának, álmának, a festészetnek él, ami ­rendszeressé vált az életében. Tagja lett a Magyar Alkotóművészek ­Országos Egyesületének.

Jelenleg Rétságon él és Vác közelségének ­köszönhetően részt vesz a dunakanyari alkotóközösség­ munkájában, művésztársaival rendszeresen állítja ki képeit. Sok helyen volt már egyéni tárlata, és egyre több helyre hívják. Alkotói munkásságáról úgy nyilatkozott, hogy számára a motívum, a látvány az, amiből kiindul. Az utóbbi években munkáiban a világ kis, apró részeit nagyítja fel a saját művészi eszközeivel. Képei nem naturalisták, igaz, hogy a természet a világ része, minden kiindulópontja, de a saját érzéseit, gondolatait megjeleníti a képein.

Alkotói módszeréről lapunknak elmondta: olajjal dolgozik, apró kis részekből építi fel képeit. Fontosnak tartja, hogy a néző érezze a képein a humánumot. Őszintén elmondta, hogy a képeire sokszor másképpen reagál a szakma, másképpen a közönség. Az utóbbi kedveli, a szakma viszont mélyen benne van a huszadik és a huszonegyedik század fordulójának modern, avantgárd stílusaiban, ami nagy különbségek eredményezője. Ezen alkotók körében a természet ábrázolása, közvetítése nem népszerű.