Otthagyta Kanadát, hogy Szécsényfelfaluban szelidítse a bikákat

Háromszázötven lakosával Szécsényfelfalu megbújik a nógrádi szelíd lankák között. A falun keresztülhaladva nem sok emberrel találkozunk reggel nyolc óra után. Néhány fiatal beszélget a temető sarkán, kíváncsian követnek tekintetükkel, amikor ráfordulunk a faluból kivezető földútra, hogy búza- és napraforgótáblák között folytassuk utunkat a legelésző tehenekkel pettyezett dombok felé. Előző nap jókora eső volt, gumicsizmánk cuppog a sárban, de hamarosan meghalljuk egy közeledő terepjáró berregését.

Anthony Psiurski és felesége, Dudás Enikő várnak minket, a reggeli itatással most készültek el, leugrottak értünk, hogy a sárból kimenekítve felvigyenek az egyik távolabbi domb tetejére, ahol száztíz – többségében vörös angus – marha pihen békésen a reggeli napsütésben.

Hihetetlen ez a béke, ami körülvesz itt bennünket.

– Én Kanadában is egy hasonló nagyságú településen éltem, 1998-ban jöttem Magyarországra. Akkor egy kanadai–magyar vegyesvállalatnál helyezkedtem el – mondja Anthony Psiurski. A cég akkoriban kezdte az angus húsmarhák tenyésztését, Somogy megyében. Én mindig állattenyésztéssel foglalkoztam. Ide érkezve nagyon megtetszett Európa és Magyarország. Van valami, amit nem lehet érzékelni ilyen mértékben az Újvilágban – így Kanadában sem. Ez a történelem. Nálunk nincsenek várak, nehezen találjuk a múlt más nyomait is, ami mégis van, az leginkább az indiánokról tanúskodik. Nagyon megtetszett, hogy utazás közben itt mindig történelmi emlékekre bukkanunk.

Anthony beszédén alig érezhető egy picike akcentus.

– A barátaim azt szokták mondani, hogy úgy beszélek, mint egy magyar, aki kissé berúgott. Szóval érezni, hogy valami nincs rendben.

Kérdésünkre, hogyan került Somogyból Nógrádba, elmondta, hogy ott ismerte meg a feleségét, aki Kaposváron tanult állattenyésztést az egyetemen. 2008-ban úgy döntöttek, hogy a szülőfalujában telepednek le. Nem bánták meg, szeretnek itt élni.

Hozzátette: nagyon sok barátjuk van, élénk társasági életet élnek.

– A faluban is sokakkal nagyon jó a viszonyunk és gyakran látogatnak meg távolabb élő régi ismerőseink. És itt vannak a marhák! Mi nagyon szeretünk ám marháskodni! Neve van minden állatnak, úgy beszélek róluk és velük, mint egy óvónéni a gondjaira bízott gyerekekkel! A bika neve Cicabogár. Nem kell félni tőle! Ő az egyetlen bika a csordában, de a nevéhez híven szelíd, mint egy házi macska.

Az itt élő emberekről azt mondta: tapasztalata szerint, ha valami bajuk van, azt azonnal megmondják, nem kerülgetik a problémákat.

Magyarországon a nyelvet szokta meg a legnehezebben.

– Szerencsére Enikő jól beszél angolul, több évet élt ő is külföldön. A forró nyarak sem voltak könnyűek kezdetben. Az itteni időjárás jóval kellemesebb, mint a kanadai, de az első nyáron nagyon váratlanul ért a hőség. Egyszerűen bármennyi folyadékot ittam, semmi nem volt elég. Persze hiányzik a családom is. No meg az az érzés, amikor az ember mínusz negyven fokban kilép a házból, szélcsend van, semmi sem rezdül, és a mélységes csöndben a fagyott hó megcsikordul a talpa alatt.