Helyi közélet

2017.07.21. 04:58

Egyesület a faluért, az ott élőkért

fenyvesi

A közigazgatásilag 1963-tól Szécsényhez tartozó Benczúrfalván többen úgy érezték, hogy rendezvényekkel kellene élővé tenni a falu mindennapkait. Az emberek ne csak ott lakjanak, hanem éljenek is! Hanczikné Adorján Györgyi 2011-ben összehívta a hozzá hasonlóan gondolkodókat, a korosztálybelieket, akik az 1960-as években születtek. Megbeszélték, hogy milyen formában lehetne „felrázni” a falu életét. A jó ötletek nem maradtak meg az elhatározás szintjén, azokat tettek követték. Megalakult a Benczúrfalváért Kulturális Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület. Az induláskor, 2012-ben 25-en voltak, ma 51 tagjuk van.

Szécsény-Benczúrfalva. Az első nagy megmérettetésük 2012. június 30-án volt, amikor a kistelepülés történetében első alkalommal rendezték meg a falunapot. A rendezvényen ott voltak a faluban élők és az elszármazottak egyaránt. Az volt az egyesület célja, hogy sokan hazalátogassanak. A környező településekről is jó néhányan együtt szórakoztak a benczúrfalvaiakkal. A beszélgetések során régi emlékek elevenedtek fel, új barátságok jöttek létre. A műsorban olyan fellépőket, együtteseket hívtak meg, amelyek valamilyen formában kötődtek a községhez. A falunapnak olyan jó volt a visszhangja, hogy azóta is megtartják. A községben élő 80 éven feletti személyeket az egyesület a falunapokon tiszteletbeli tagjukká fogadják. A legidősebb tag Zsíros László, aki már életének századik évében jár, a jeles évforduló pedig októberben várható!

[caption id="" align="aligncenter" width="947"] A felújított haranglábFotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A másik évente visszatérő rendezvényük az „Ízek viadala” című verseny. Ezen helyi és környékbeli csoportok gyújtanak a bográcsok alá, a nap során pedig sok színes, hangulatos program szórakoztatja a közönséget.

A harmadik nagyobb, évenként ismétlődő eseményük az András-napjához kapcsolódó disznótor.

A benczúrfalvai gyermekek évtizedeken át a szécsényi Mikszáth Kálmán Általános Iskolába jártak. Volt olyan osztály, amelyik – benczúrfalvai társuk javaslatára, – úgy döntött, hogy az osztálytalálkozójukat Benczúrfalván, a falunaphoz kapcsolódva tartsák meg.

Az egyesület farsangi és Mikulás-esteket is szervez. Tagjai részt vesznek a település szépítésében, parkosításában. Társadalmi munkában felújították a haranglábat, ahol helytörténeti kiállítást is rendeztek.

Kezük munkája nyomán készült el a szabadtéri színpad, következő feladatuk, hogy állandó jelleggel tető kerüljön a színpad fölé.

Szécsény Város Önkormányzata két házat vásárolt a faluban, amelyet a közmunkások felújítanak. Az egyik rendezvényház lesz, a másikban falumúzeum kerül kialakításra. Sikeres pályázatuknak köszönhetően a temetőben felújították a hősök emlékművét, emléktáblát is avattak. Tíz személy részvételével kosárfonó tanfolyamot szerveztek. Az egyesület elnökhelyettese, Zsíros Mariann, a vezetőség tagjai, Pohánkáné Kozma Katalin, Haizer József, a nógrádmegyeri Simon Csabáné, de ahogy az elnök fogalmazott, nagyon sokan segítik a munkáját.

Tavaly Erdélybe szerveztek kirándulást, hogy a táj szépsége, építészeti értékei mellett ismerkedjenek az ott élő magyarok életével is, idén a Felvidékre és Lengyelország déli részére látogatnak.

Arra a kérdésre, hogy mi motiválja az elnököt az önként vállalt munkájában, azt válaszolta: felelősséget vállal a faluért, az emberekért. Megemlítette, hogy napjainkban az emberek nagy része befelé fordul, egoistává válik. Úgy is, mint népművelő, mint pedagógus, mint ember, azt szeretné és azon fáradozik, hogy a településen élők közösségben éljenek, jól érezzék magukat!

Szenográdi Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában