2017.06.19. 05:48
Jótékonysági „madaras nap”
„Egy nap a madarakért” címmel jótékonysági rendezvényt szerveznek a drégelypalánki Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban, a Fő út 22. szám alatt.
Drégelypalánk. A főszervező, Sámuel Zsuzsanna természetvédő, – akit leginkább a honti kétéltű-terelőrendszer mindeneseként és monitorozójaként ismert meg az ország, – lapunk kérdésére elmondta, hogy a június 24-én, szombaton sorra kerülő rendezvény Telegdy Ágnes író „Az egerészölyv balladája” című művével kezdődik. Ezután ő maga, mint főszervező tart előadást, „Miért védjük a madarakat?” címmel. Hozzátette, hogy a programban szerepel jótékonysági vásár is, amelynek bevételeiből egy madármentő állomásnak vásárolnak különféle madáreleségeket. Lesz még emellett madaras vetélkedő, ami kirakóból, madártotóból, más játékos feladatokból, a természetről, a madárvilágról való beszélgetésekből áll.

Emellett készülnek odúkészítésre is: a helyszínen barkácsolt fészekodúkat Drégelypalánk környékén a délután folyamán ki is helyezik. Költés nagy valószínűséggel már csak jövőre lesz bennük, de egyes madár- és rovarfajok, pelék, sőt, denevérek telelésében is fontos szerepet játszanak e mesterséges költődobozok.
A fészekodúk kihelyezését madármegfigyelő séta is színesíti.
Sámuel Zsuzsanna hozzátette, hogy a program várhatóan délután fél ötig tart. A jótékonysági rendezvényre ingyenes a belépés, de madáreleségeket – magkeverékeket, lisztkukacot – szívesen elfogadnak a résztvevőktől. Természetesen ezeket az adományokat is a madármentő állomás kapja.