Helyi közélet

2016.10.13. 08:13

„Természet” a művelődési központban

fenyvesi

Salgótarján. „Természet” – ezzel az egyszavas címmel nyílt meg a minap Varga Tamás fotókiállítása Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ Előtér Galériájában. De miért is kapott volna más elnevezést e bemutató, ha minden felvétel – amely a következő hetekben az intézménybe belépőket fogadja – főszereplője az élő és élettelen világot jelző, az állatok és a növények birodalmát összefoglaló, az emberi létezésnek is keretet adó  fogalom.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Varga Tamás az Előtér Galériában megnyílt fotókiállításán[/caption]

 

A természet – ahogyan Homoga József, a Nógrád Megyei  Fotóklub Egyesület  elnöke  megnyitóbeszédében mondta – a megtestesült harmónia, egy ritmikus szimfónia s Varga Tamás fotói a maguk módján érzékeltetik e határtalan csodát. Az egyesületi elnök arra is utalt, hogy klubtársuk „nem esett messze a fájától”, hiszen édesapjától, a sokoldalú Varga István művésztanáról örökölte a fényképezés  iránti kedvet,  érzéket  és sokat is tanult tőle.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] A közönség sorai[/caption]

Varga Tamás azért is elismerésre méltó tagja az egyesületnek, mert rendszeresen megörökíti a klubfoglalkozásokat, a kiállításokat és sorozatban készíti a portrékat az ugyancsak ennek a nemes szenvedélynek hódoló kollégáiról. Érdekes lenne egyszer ezen fotóiból is kiállítást rendezni – vetette fel a gondolatot Homoga József. A megnyitóünnepség keretében a klubban megemlékeztek október 6-áról, az aradi vértanúk mártíromságáról is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában