Helyi közélet

2016.09.05. 04:23

Szentté avatta Teréz anyát a katolikus egyházfő

fenyvesi

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

Vatikánváros-MTI/AFP/APA/dpa. A ceremóniára - amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye - mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról. A rendezvényt, amelyet több mint száz országban élőben közvetített a televízió, háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyelte, a Vatikán feletti légteret pedig lezárták. A szabadtéri szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az 1997. szeptember 5-én elhunyt, albán származású Teréz anya szentté avatását.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Ferenc pápa (k) integet a híveknek pápamobiljáról, miután szentté avatta Kalkuttai Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren 2016. szeptember 4-én. A 106 éve Agnes Gonxha Bojaxhiu néven az albániai Szkopjében született Nobel-békedíjas rendházalapító apácát II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003-ban. (MTI/EPA/Fabio Frustaci)[/caption]

A "szegények angyalaként" is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték. Egy másik csodáért - egy bengáli asszony rákbetegségből való felgyógyulásáért - 2003. október 19-én az apácát már boldoggá avatta II. János Pál pápa. Ferenc pápa szentbeszédében az "isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának" nevezte Teréz anyát, aki "odahajolt a kimerült emberek felé", elismerve Isten adta méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasságai előtt, hogy ismerjék be a szegényekkel szemben elkövetett vétkeiket. "Számára az irgalmasság az a só volt, amely megízesítette minden tettét" - fogalmazott a katolikus egyházfő.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Ferenc pápa (hátul, k) ünnepi szentmisét pontifikál Kalkuttai Teréz anya szentté avatása alkalmából a vatikáni Szent Péter téren 2016. szeptember 4-én. A 106 éve Agnes Gonxha Bojaxhiu néven az albániai Szkopjében született Nobel-békedíjas rendházalapító apácát II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003-ban. (MTI/EPA/Angelo Carconi)[/caption]

"Az irgalmasság fáradhatatlan munkatársa segítsen abban, hogy cselekedeteink egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet legyen, amely nem ismer semmiféle ideológiát" - hangsúlyozta Ferenc pápa. "Hordozzuk szívünkben Teréz anya nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különös tekintettel a szenvedőkre" - kérte az egyházfő. Kritikus hangok is voltak azonban Teréz anya szentté avatásával kapcsolatban. A bírálók szerint ugyanis a Nobel-békedíjas apáca csak a szegénység tünetei, nem pedig okai ellen vette fel a harcot, és egyeseknek szúrta a szemét az abortusszal és a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja is. Ráadásul halála után előkerültek olyan levelek, amelyekből kiderül, hogy Teréz anya nemegyszer kételkedett Istenben.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Katolikus apácák imádkoznak a Kalkuttai Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rendház központi imaházában, a kelet-indiai Kolkatában 2016. szeptember 4-én. Ezen a napon Ferenc pápa szentté avatta a Nobel-békedíjas szerzetesnőt a római Szent Péter téren. (MTI/EPA/Pijal Adhikari)[/caption]

Ferenc pápa a szentté avatási szertartás után vendégül lát ebédre - egy közös pizzázásra - 1500 hajléktalant és rászorulót szerte Olaszországból. A Vatikáni Rádió jelentése szerint az ételt egy nápolyi pizzasütőcsapat készíti, és a Szeretet Misszionáriusai rend mintegy 250 apácája és további önkéntesek szolgálják fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában