Helyi közélet

2016.08.22. 05:33

Nem utazhattak nyaralni

fenyvesi

A Green Travel Észak-Ciprusra és Törökországba készülő utasai a reptéren tudták meg, hogy mégsem indulhatnak nyaralni. A társaság kompenzálja az utasokat, vagy visszafizeti a befizetett részvételi díjat. Nógrád megyei utasok is voltak a hoppon maradt nyaralni készülők között.

Budapest/Salgótarján-nhc24.hu. „A mai napon a Green Travel nem utaztatta ki az utasait Észak-Ciprusra , akik kimentek ugyan a reptérre, de ott közölték velük, hogy a gép nem fog indulni, nem viszik őket nyaralni, majd talán kedden. Sajnálatos módon azok is hoppon maradtak, akik a Green Travelnél fizettek be egy ma induló törökországi utazásra, mert őket sem vitték el, mindenkit hazaküldtek" – írta egy olvasójára hivatkozva az index.hu hírportál.

Egy salgótarjáni utas arról számolt be az nhc24.hu-nak, hogy ők a családdal hétfőn hajnalban utaztak volna Törökországba, azonban vasárnap délben telefonáltak nekik, hogy nem tudnak menni. Jelenleg nekik azt mondták, hogy kedden délután tudnak elindulni. Az utazási iroda őket azzal kompenzálta, hogy 10 helyett 12 napot tölthetnek el a szállodában. Az utasok bíznak abban, hogy már nem éri őket újabb meglepetés és valóban kiélvezhetik az eltervezett nyaralást.

[caption id="" align="aligncenter" width="1200"] MTI fotó: Mihadak Zoltán[/caption]

A Green Travel a Turizmusonline.hu-nak küldött közleményében a következőket írta:

"Kedves Kollégák, ezúton szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy a mai (2016.08.21.) TWI172/171 járatunk sikeresen menetrend szerint leszállt Budapesten és hazahozta az utasokat Észak-Ciprusról és Antalyából is, azonban Budapest-Antalya-Ercan vonatkozásban utasokat már nem szállít.

A járatot üzemeltető észak-ciprusi partnerünkkel sajnálatos módon haladéktalanul meg kellett szüntetni az együttműködésünket. Az utasokat a repülőtéren tájékoztattuk miszerint Észak-Ciprus helyett az alábbi alternatívát ajánlottuk fel: törökországi desztinációba tudnak elutazni 5 csillagos all inclusive szállodába vagy amennyiben ez nem megfelelő számukra, abban az esetben a teljes részvételi díjat visszafizetjük részükre.

Az észak-ciprusi partnerünkkel történt együttműködés felbontása érinti a jövőbeni foglalásokat is, melyről folyamatosan tájékoztatjuk a partnereinket. Jelen helyzetben a kialakult körülmények ismeretében a fenti intézkedést tartjuk a legbiztonságosabbnak, a továbbiakban is az utasok teljes körű kiszolgálása és biztonsága a legfontosabb számunkra. A kialakult helyzet egyedüli érintett desztinációja Észak-Ciprus. Antalyába közlekedő reggeli járatunk is menetrend szerint hazaérkezett és a tervezett menetrend szerint felszállt.

Irodánk ezután is mindent megtesz az utasokért, hogy a számukra legkedvezőbb alternatívát/kárpótlást kapják. Cégünk semmilyen likviditási problémával nem áll szemben. Működésünk zavartalan. Köszönjük megértéseteket és türelmeteket További információkkal hamarosan jelentkezünk."

Az iroda ügyvezetőjétől, Merdol Göktastól megtudtuk, hogy azért nem volt már érdemes folytatni az Antalyával kombinált járatot, mert az utasok fele a török riviérára utazott, így elesett az iroda az észak-ciprusi állami támogatástól.

P. G.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában