Bíróság

2021.12.21. 11:26

Megölte nevelőapját: elsőfokú ítélet született a bárnai gyilkos ügyében

Ítéletet hozott a bíróság azzal az 58 éves bárnai férfival szemben, aki hólapáttal és súlyokkal verte agyon agresszív nevelőapját.

V. E.

Forrás: NMH/H. Cs.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint még 2020 novemberében a sértett a házukban összeveszett feleségével és nevelt fiával. Miután a vita elcsendesült a nevelőapa a konyhában leült, majd 59 éves nevelt fia egy hólapáttal hátulról három erőteljes ütést mért a fejére. A nevelőapa eszméletét vesztve a földre esett. A vádlott ezután egy vas mérlegsúllyal még kétszer lesújtott a fejére.

A sértett olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott ezután a konyhában felmosta a vért, majd a holttestet a házuk közelében elásta. 

Ahogy arról portálunk korábban már beszámolt, a rendőrség idén januárban lakossági bejelentés alapján elkezdte keresni a 75 éves férfit. 

A csendes település lakóit nem sokkal később szinte sokkolta a hír: gyilkosság történt a faluban, a nyomozók a holttestet is megtalálták.

Ott jártunkkor a család egyik ismerőse megerősítette: a két férfi folyamatosan veszekedtek. A tragédia helyszínétől nem messze élő ismerős azt is elmondta: tavaly decemberben, amikor a fiatal férfitől a nevelőapja holléte felől érdeklődött, azt a választ kapta, hogy az idős, kőműves szakmával rendelkező férfi Szegeden tartózkodik munkaügyben.

Dr. Deák Bertold vezetőhelyettes ügyész, a Nógrád Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: a bírósági bizonyítás során a vád annyiban módosult, hogy a férfi a hólapáttal háromszor, majd a magához vett mérlegsúllyal hét alkalommal ütötte fejbe nevelőapját.

A Balassagyarmati Törvényszék a napokban hozott ítéletet az ügyben, az 58 éves bárnai férfit bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében. A vádlott első fokon tíz év börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kapott, valamint a bíróság a feltételes szabadon bocsátás lehetőségét is kizárta.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, azonban a védelem fellebbezése miatt az nem vált jogerőssé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában