Rangos elismerés

2022.01.10. 14:24

Világversenyen nyert díjat a Puskás Aréna rekonstrukciója

A magyar pályázat monumentális beruházásokkal versengett, ráadásul a szokásosnál is erősebb és szélesebb mezőnyben.

A budapesti Puskás Aréna rekonstrukciója díjat nyert a Mapei referenciaépületek világversenyén.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője az MTI-nek hétfőn elküldött közleményben elmondta: a Puskás Aréna rekonstrukciója nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú beruházás, "mégsem volt könnyű dolga".

Hozzátette: "a magyar pályázat monumentális beruházásokkal versengett, ráadásul a szokásosnál is erősebb és szélesebb mezőnyben, mert tavaly a Covid miatt elmaradt a beruházások seregszemléje. Büszke vagyok, hogy részt vehettünk ennek a jövőbe mutató épületnek a megalkotásában."

A stadion rekonstrukciója az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sportberuházása volt. A Mapei Kft. a szerkezetépítéstől bekapcsolódott a munkálatokba. Részt vett az épület jellegét meghatározó kard pilonok rögzítésében és lehorgonyzásában, vízszigetelési és betonjavítási munkákban, műgyanta és látszóbeton felületek, valamint burkolat kialakítási munkálatokban.

A beruházás a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. fővállalkozói konzorciumának kivitelezésében valósult meg, Skardelli György (Közti Zrt.) tervei alapján.

A Mapei-csoport leányvállalatai között 19. alkalommal megrendezett Reference Grand Prix-versenyre több száz kiemelkedő pályázat érkezett a világ minden tájáról.

 

Borítókép: A Puskás Aréna 2019. november 18-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában