Rövidpályás úszó-vb

2021.12.19. 18:00

Szabó Szebasztián hetedik lett 50 méter gyorson

Szabó hétfőn 50 méter pillangón a magyar küldöttség első érmének reményében ugorhat majd medencébe.

Szabó Szebasztián a hetedik helyen végzett 50 méter gyorson az Abu-Dzabiban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi versenynapján.

Szabó a finálé előtt fél órával az 50 méter pillangó elődöntőjében volt érdekelt, ahol világcsúcstartóként a legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba.

Az 50 méter gyors döntőjét Szabó a hatodik idővel várta. Végül felállt a rajtkőre a britek többszörös világ- és Európa-bajnoka, Benjamin Proud is, pedig délelőtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy az angol csapatban koronavírus-fertőzés ütötte fel a fejét, ami miatt többen is kiesnek.

A döntőben Szabó parádésan, 0.57 másodperces reakció idővel kapta el a rajtot, riválisai azonban ezúttal gyorsabbak voltak, elsőként éppen Proud érintette a falat, a magyar versenyző 21.26 másodperccel lett a hetedik. Szabó ezt a számot Kazanyban 20.72-vel nyerte, azzal most a bronzot csípte volna meg.

"Őszintén, most ez jött ki, a kazanyi időmet szerintem most nem igazán tudtam volna. Nem szeretném ráfogni az ötven pillangóra, az azonban szerencsére feldobott és talán egy kicsit fejben arra is gondoltam, hogy lesz még egy döntőm, ezért biztos vagyok abban, hogy maradt még bennem. Holnap rápihenek a döntőre és rámegyek az éremre" - mondta az MTI-nek a futam után Szabó, aki az egyetlen olyan úszó volt a fináléban, aki korábban érdekelt volt a másik sprintszámban is.

Szabó hétfőn 50 méter pillangón a magyar küldöttség első érmének reményében ugorhat majd medencébe.

A győriek kiválósága novemberben a kazanyi Európa-bajnokságon három aranyat nyert, de közvetlenül a viadal után megfertőződött a koronavírussal, ami miatt két hetet ki kellett hagynia.

Eredmények:

férfi 50 m gyors, világbajnok:

Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 20.45 másodperc

2. Ryan Held (Egyesült Államok) 20.70

3. Joshua Liendo Edwards (Kanada) 20.76

...7. SZABÓ SZEBASZTIÁN 21.26

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában