gazdasági mérleg

2020.02.09. 17:25

Uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés növekedése

Európai uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés tavalyi öt százalék feletti éves növekedése – mondta Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 vasárnap délelőtti műsorában.

A közgazdász rámutatott: az emelkedés mellett az is látszik, hogy az utolsó negyedévben minden hónapban kicsivel csökkent a termelés volumene, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a feldolgozó ipar – benne a járműipar – gyengébb teljesítményével indokolt.

A szakértő szerint azonban a szolgáltató szektor, az építőipar és a kereskedelem jól teljesített, ami ellensúlyozta ezt a gyengülést. Hozzátette: az év végi lassulás arra figyelmeztet, hogy erősíteni kell a gazdaságot, a stabilitást pedig a hazai kisvállalati szektor és a tudásszektor jelentheti.

Csath Magdolna a koronavírus gazdasági hatásairól szólva kiemelte: ha hamar megfékezik a járványt, akkor is lesz lassulás a kínai gazdaságban. Azonban ha nem sikerül időben megállítani a vírus terjedését, akkor a világgazdaságra is erőteljes hatása lesz, egyrészt a globális láncok megszakításával, másrészt a turizmus visszaesésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában