Szlovák-magyar kulturális kapcsolatok (egy kutatómunka részletei)

Elsőként szeretném bemutatni Dr. Egyedné Baránek Ruzsenkát, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége elnökét, akit a szervezetükről, a szlovák kultúra terjesztésében betöltött szerepükről és a munkájukról kérdeztem.

Másodikként férjét, Dr. Egyed Ferdinándot faggattam ki, aki a Salgótarján Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnökeként szívesen válaszolt kérdéseimre.

Majd a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre elnökét, Homoga Józsefet kerestem fel, aki betekintést nyújtott nemcsak a csoport múltjába, de más szlovák-magyar kapcsolatkeresési, -felvételi próbálkozásokba is.

Édesanyámmal négy éve csatlakoztunk a csoporthoz, és veszünk részt azóta is a családias hangulatú programokon, tanulmányi kirándulásokon, illetve rendezőként az általa szervezett és lebonyolított eseményeken. Visszahúzódó természetem ellenére ebben a társaságban feloldódtam, s eleget tettem a különböző kiselőadások tartására vonatkozó kéréseknek is. Mint a csoport legfiatalabb tagja, „utánpótlásnak” is tekinthetem magam. Több alkalommal szembesültem azzal, hogy a kívülállók nem, vagy csak alig ismerik a Baráti Kör tevékenységét: ez vezetett arra, hogy pályázatomat ennek a bemutatására szenteljem. Úgy vélem, hogy ennek a lelkes csapatnak a lendülete, munkája, a hagyományőrzésben és kultúra terjesztésében betöltött szerepe megérdemli, hogy megörökítsem.

S ha már a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Körénél tartunk, akkor érdemes néhány gondolatban bemutatni a város környéki és a helyi szlovák-magyar kulturális kapcsolatokat is. A Salgótarjánra és környékére települő szlovákok jórészt a bányászat és az iparosodás fejlődése idején jöttek, főként Liptó, Gömör, Kishont és Zólyom megyékből. Tíz-tizenöt éven keresztül kétlaki, ingázó életmódot folytattak: októbertől márciusig a bányákban és gyárakban dolgoztak, míg az év másik felében otthon művelték a földjeiket. A megnövekedett munkaerőigény miatt a Bányatársaság házakat építtetett számukra, és már családjaikkal is idetelepülhettek. Olyan nagy számmal érkeztek, hogy a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. iskolájában (mai SÁI Petőfi Sándor Tagiskola) 1918-ig szlovák nyelvű oktatás is volt (a magyar és a német mellett). Később a magyar kizárólagossá vált.

Számos településen ápolják a mai napig szlovák gyökereiket: Ősagárd (Agard) és Bánk (Banka) kulturális élete is jelentős, de említhetnénk Bér (Bír), Bokor (Bokor), Egyházasdengeleg (Dengeleg), Alsópetény (Dolné Peťany), Erdőkürt (Kirť), Legénd (Legínd), Kisnána (Malá Nána), Nézsa (Níža), Nógrád (Novohrad), Pusztaberki (Pustaberki), Rétság (Rétšág), Nógrádsáp (Šápov), Szügy (Sudice), Terény (Terany) és főként Vanyarc (Veňarec) községek.