Fotó: Shutterstock

Budapest visszavár: idén fedezzük fel újra a nemzet fővárosát!

Bár az idei nyár valószínűleg nem olyan lesz, mint a többi, a kikapcsolódásról szerencsére nem kell lemondanunk – sőt most még nagyon messzire sem kell mennünk érte.

Külföldi úti célok helyett a következő hónapokban érdemes ugyanis inkább itthon, biztonságban kalandozni.

A nemzet fővárosa, Budapest nemcsak a külföldieknek, de a magyaroknak is képes mindig újat mutatni: tele van olyan, felfedezésre váró látnivalóval, amely miatt bárkinek érdemes útra kelni.

Pár hónapja még csak álmodozhattunk róla, de most tényleg együtt, itthon, szabadon utazhatunk, és biztonságos körülmények között lehet részünk csodás hazai élményekben.

A Kossuth téren is indulhat a budapesti nap
Fotó: Shutterstock

A folyton megújuló, szinte végtelenül sokszínű város tárt karokkal várja a hazai látogatókat: a kulturális pezsgésre, a nagyszerű fürdőélményekre, a nagykörúti kávézásra vagy dunaparti lazulásra áhítozókat épp úgy, ahogyan a kincseket rejtő múzeumi repertoárra és az építészeti remekműveket meglesni vágyókat.

Nem csak nyaralunk, segítünk is

Egy hazai utazással ráadásul most a magyar turizmust és vendéglátást is támogatjuk: a koronavírus járvány ugyanis gyakorlatilag teljesen derékba törte ezt a folyamatosan felfelé ívelő, évről évre rekord teljesítményt nyújtó sikerágazatot.

Most tényleg itt az ideje annak, hogy azok a magyar családok, baráti társaságok és egyedül utazók is felfedezzék a magyar fővárost, akik egyébként csak rövid időre szoktak ide utazni.

A Szabadság híd előtt is szép fotók készülhetnek
Fotó: Shutterstock

Ráadásul idén valószínűleg a külföldi turisták is elmaradoznak, így búcsút inthetünk a főszezon zsúfoltságának és a hosszú soroknak: a megszokottnál jóval kényelmesebben és nyugodtabb körülmények közt fedezhetjük fel még a legnépszerűbb látnivalókat is.

Jeges Parlament, idilli séták, forró fürdők

A tökéletes budapesti kalandot érdemes a lenyűgöző Kossuth térnél és az impozáns Parlamentnél kezdeni, amely egyébként a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.

Az Országházat csaknem 40 millió téglából építették, kupolájának tornya 96 méter magas, csaknem végtelennek tűnő folyosóit pedig három kilométer hosszú vörös szőnyegen barangolhatjuk be, ha betérnénk az épületbe – amelyet egyébként 1994-ig két órási aknányi jég hűtött.

A Parlament
Fotó: Shutterstock

A következő kötelező helyszín a Hősök tere, amely egy nagyszabású tisztelgés a honfoglaló magyar fejedelmek előtt – megtalálhatjuk itt többek között Szent István és Károly Róbert szobrát is.

Ha már ott vagyunk, betérhetünk például a Szépművészeti Múzeumba, és persze a Városligetet sem szabad kihagyni, amely nyáron (is) szinte képeslapra illik: többek között piknikező családok, szaladgáló kutyák, tollasozók töltik meg élettel.

Érdemes ellátogatni azokhoz a nevezetes vallási épületekhez is, amelyek szerves részei Budapest múltjának és jelenének. Kiemelkedik közülük a monumentális Szent István-bazilika, amelynek tornyából lélegzetelállító kilátás nyílik az egész városra, illetve a Nagy Zsinagóga, amely Európa legnagyobb zsinagógája.

A Szent István-bazilika
Fotó: Shutterstock

A Várnegyedbe alig pár perces buszúttal juthatunk el, de azután akár órákig is andaloghatunk a Halászbástya és a Mátyás-templom környékén.

Innen ráadásul pompás kilátás nyílik szinte az egész városra, a látkép az UNESCO Világörökség részét is képezi.

Mint írják, a Duna-parti látkép „egyike a világ kiemelkedően szép urbanisztikai látképeinek”.

Ennél tökéletesebb indoklás valószínűleg nem is kell.

Halászbástya
Fotó: Shutterstock

A gyönyörű látképek után jöhetnek a romantikus kastélyok és az ódon várak: a Vajdahunyad vára, a Károlyi-palota, vagy az eredetileg kolostornak épült Kiscelli Múzeum.

De a föld alatt is lelhetünk kincseket: Budapest központjának közelében különleges természeti értékeket rejtő barlangok is találhatók. A Szemlő-hegyi barlang kristályformációiról nevezetes, a Pál-völgyi barlang pedig a gyönyörű cseppkőalakzatairól. Akár egy overallos-mászós túrát választunk, akár egy könnyebb barlangi sétát, biztosan felejthetetlen lesz mindkettő – egy forró nyári napon főleg.

A budai vár alatt egy egész földalatti birodalom is megbújik: itt található a legnagyobb összefüggő pincerendszer Magyarországon, összesen körülbelül tíz kilométer hosszan.

A Lánchíd
Fotó: Shutterstock

A magyar főváros szinte számtalan programot kínál a kisebbeknek is: egy séta a Fővárosi Állat- és Növénykertben, egy menet a János-hegyi Gyermekvasúton vagy egy libegőzés nekik is óriási élmény. Ha pedig a belvárosban járunk, felpattanhatunk az Óriáskerékre is.

A Budapest Eye a Deák téren
Fotó: Shutterstock

Pihentető programnak Budapest parkjai és botanikus kertjei közül is választhatunk: a Füvészkertben például körülbelül 8000-féle növényfaj található, a Budai Arborétum pedig a város egyik leggazdagabb növényrezervátuma.

Egy kimerítő városnézés után a legjobb döntés kikapcsolódni Budapest egyik gyógyfürdőjében vagy fürdőjében. Budapesten több mint száz termálforrás táplál több tucat fürdőt, amelyek a kétezer éves múltra visszatekintő helyi fürdőkultúra gyökereit jelentik.

A Rudas Gyógyfürdő, háttérben a Gellérthegy
Fotó: Shutterstock

A világ egyetlen másik fővárosában sem található annyi termálforrás, mint itt: az idén július 1-jén nyitó, legendás Széchenyi Gyógyfürdő, a Rudas vagy a Lukács Gyógyfürdő mind egyszerre szolgálják a pihentető, szórakoztató és gyógyító kikapcsolódást.

Az élményekkel teli nap után pedig mi lehetne jobb, mint egy finom vacsora. Budapest hemzseg a remek éttermektől, szinte bármilyen ízre vágyunk, a fővárosban megtalálhatjuk.

Egy parti séta után pedig másnap kezdhetjük is elölről a fővárosi kalandozást, hiszen Budapest visszavár. Jó lesz újra találkozni.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány
titkok
Új információk derültek ki a nácik által elkobzott műkincsekről
Aktuális adatok / 12 perce
Nem halt meg senki, öttel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Az aktív fertőzöttek száma 603 fő.
Kedvezmények / 41 perce
Július 17-ig nyújthatóak be az adóhivatalhoz a vírus miatti méltányossági kérelmek
Gyermekvédelem / 1 órája
Kocsis Máté: a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat
tippek / 1 órája
Így lesz tökéletes a zabkása
pusztító / 1 órája
Ismeretlen, agresszív algafaj fojtogatja az egyik korallzátony élővilágát
lebuktak / 1 órája
Ezzel a gyönyörű színésznővel randevúzik Amerika Kapitány (fotók)
film / 2 órája
Kaput nyitottak a nógrádi mozik, ismét pörögnek a filmkockák
Kakuk Klaudia