Szeptember 7-ig

2023.02.21. 21:00

Fél évvel meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány

A kabinet az illegális migráció fenyegetése miatt fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

Katonák Hercegszántón, a határzárnál 2020. november 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

A tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal – írta közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Kiemelték: a határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben már  illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba. 

A nemzetközi embercsempész-hálózatok folyamatosan szállítják a magyar határhoz a migránsokat. 

Tavaly 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, amely a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent. A déli határ mentén jelenleg is migránsok ezrei gyülekeznek, gyakran tanúsítanak erőszakos, illetve agresszív magatartást a határt védő rendőrökkel és határvadászokkal.

Mint írták, annak ellenére, hogy már több nyugati-európai országban is egyértelműen érezhetőek a tömeges bevándorlás okozta biztonsági és kulturális problémák, a brüsszeli bevándorláspárti politikában nincs érdemi változás, a bevándorláspártiak továbbra is migránsok befogadását és szétosztását erőltetik. 

Magyarországnak tehát továbbra is magának kell gondoskodnia az ország védelméről. Ezt a célt szolgálja a 2016 óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára

– emelték ki.

Hozzátették: az elmúlt napokban a kormány szigorította a magyar–ukrán határ védelmét is, miután a háborús menekülthelyzetet kijátszva afrikai és közép-ázsiai  illegális migránsok ott is nagy számban megjelentek. A háború kitörése után Ukrajnába érkezett nem ukrán állampolgárok már csak akkor léphetik át az ukrán–magyar határt, ha érvényes okmányokkal rendelkeznek a schengeni övezetbe való belépéshez.

A kormány mostani döntésével 2023. szeptember 7-ig hosszabbítja meg a válsághelyzetet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában