korlátozások

2020.02.26. 07:45

Egy évre meghosszabbította a Jemenre vonatkozó szankciókat az ENSZ

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egy évvel meghosszabbította a Jemenre vonatkozó szankciókat, miután hosszas viták után, kompromisszum eredményeként Moszkva és Kína végül nem élt vétójogával.

A szankciós csomagról szóló, eddig érvényben volt határozat szerdán jár le, hatályát most meghosszabbították a jövő év februárjáig.

A felújított tervezet szövegét Nagy-Britannia terjesztette elő, tizenhárom ország szavazta meg, Oroszország és Kína tartózkodott.

A büntető intézkedések listáján egyebek között pénzügyi korlátozások szerepelnek, akárcsak a jemeni konfliktus főbb szereplőire vonatkozó utazási tilalom. A határozat ezen kívül meghosszabbította annak a szakértői csoportnak a mandátumát is, amely a 2015-ben elrendelt fegyverszállítási tilalom betartását hivatott ellenőrizni.

Éppen a fegyverembargóval kapcsolatos kérdés okozta a rendkívül heves vitát. Oroszország ugyanis az elején élesen szembehelyezkedett a London által megfogalmazott szövegnek azzal a részével, amely szerint a szakértők azt állítják: a síita húszi lázadók olyan új fegyverekkel (drónokkal és rakétákkal) rendelkeznek, amelyek „technikai jellemzői hasonlóak az Iránban gyártottakéhoz”. Oroszország ragaszkodott ahhoz, hogy a dokumentumban semmiféle utalás ne legyen Iránra, vétóját is kilátásba helyezte. Végül francia és belga közvetítéssel megszületett a kompromisszum Moszkva és London között, így Iránt nem említi a határozat.

Az ENSZ-szakértők már két évvel ezelőtt is jelezték: Irán szerintük megsérti a világszervezet Jemennel szembeni fegyverszállítási tilalmát azzal, hogy közvetve vagy közvetlenül rakétákat és drónokat szállít a síita lázadóknak. A síita Irán elismeri ugyan, hogy támogatja a húszikat, de tagadja, hogy fegyvereket szállítania nekik.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita felkelők térnyerésének következtében.

Az ENSZ szerint a konfliktus az Arab-félsziget amúgy is legszegényebb országát a világ legsúlyosabb humanitárius válságába taszította. A világszervezet jemeni jelentései a húszikat, valamint Szaúd-Arábiát és szövetségeseit egyaránt háborús bűnnek minősülő erőszakos cselekményekkel vádolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában