Migránsszabályozás

2018.03.20. 15:55

Európa határait meg kell védeni

Kötelező kvóta szóba sem jöhet.

Európa megtelt, amiből az következik, hogy a kontinens határait meg kell védeni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban újságírók előtt, miután tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjével.

A magyar kormány ezért európai szinten csak egy olyan új migránsszabályozáshoz tud hozzájárulni, amely garantálja a határok védelmét – közölte nyilatkozatában a kormányfő,

hozzátéve, hogy Magyarország ennek jegyében nyújtotta be javaslatait a tervezett új európai bevándorlásszabályozáshoz, amely „ma inkább elosztásközpontú”.

„Nem a migránsok elosztásával kell foglalkoznunk, kötelező kvóta szóba sem jöhet, hanem nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy ne tudjanak bejutni Magyarország és az Európai Unió területére illegális migránsok” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint Európában egyre több támogatót tudhat magáénak ez az álláspont.

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyik vezető politikusa, a miniszterelnök kifejtette: Németországban nemrég alakult új kormány, és „nekünk is fontos, hogy a németekkel és azon belül pedig a bajorokkal kitüntetetten jó kapcsolatunk legyen”.

„Sosem titkoltuk el, hogy a bajorokat mi példaképnek is tekintjük, mi is szeretnénk egy olyan erős és gazdag országot, mint amilyen Bajorország. Ez látszólag most még messze van, de ezt a célt mi nem adtuk fel”

- mondta a kormányfő, nyitottnak, barátinak nevezve a magyar-bajor viszonyt.

Gratulált Manfred Webernek, hogy a CSU elnöke, a bajor miniszterelnöki munkásságát a napokban befejező Horst Seehofer belügyminiszter lett a német szövetségi kormányban. „Ez reményekre jogosít bennünket, a bajorok mindig (...) fair népként éltek a magyaroknak az emlékezetében” – jelezte, majd hozzátette:

arra számít, hogy Horst Seehofer a német kormányban mindig meg fogja adni azt a tiszteletet és elismerést Magyarországnak, amit megérdemel. Azt mondta, „ennek a jeleit már látjuk is, ezért a bajor-magyar kapcsolatok most a német-magyar kapcsolatok javulásához is sokat hozzátehetnek majd”.

A keddi tárgyaláson szó volt továbbá a 2019-ben esedékes európai parlamenti (EP-) választásról, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor közölte: az EP-választáson a Fidesz az Európai Néppárt csapatával indul együtt. „Mi az Európai Néppárthoz tartozunk, büszkék vagyunk erre, és úgy tekintünk magunkra, mint egy erős pártjára az Európai Néppártnak”. Igaz, hogy

a Fidesz a pártcsaládnak nem a fősodrához tartozik, hanem inkább a jobboldalához, „mi vagyunk az Európai Néppárt CSU-ja, tehát mi vagyunk a hagyományos kereszténydemokrata értékeket képviselő csoport egyik meghatározó pártja a néppárton belül”

- jegyezte meg a miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki szerint a néppárt egy nagy tábor, „ott helye van a magunkfajta, tradicionális kereszténydemokrata pártoknak is”.

„A 2019-es európai parlamenti választást szeretnénk megnyerni, és továbbra is szeretnénk viselni a felelősséget Európa jövőjének alakításáért” – mondta Orbán Viktor.

Az Európai Uniónak nem bírálnia, hanem támogatnia kell azokat a politikusokat, akik készek megvédeni határainkat az illegális migrációtól

- mondta kedden az Országházban Manfred Weber, miután tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Weber szavai szerint még akkor is a határvédő politikusok támogatása az EU feladata, nem pedig kritizálása, ha kerítést kellett építeni a határ védelmében, ahogy azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök tette. Megjegyezte, hogy kerítést emeltek a bolgár-török határon is.

Az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője hozzátette, hogy törvényi megoldást kell találni a migrációs problémára európai szinten a következő hónapok tárgyalásain.

Weber méltatta a magyar kormány gazdasági eredményeit emlékeztetve arra, hogy tíz éve nehéz helyzetben volt a magyar gazdaság, most azonban egészséges, 4 százalékos a gazdasági növekedés, a munkanélküliségi ráta 12-ről 4 százalékra csökkent.

„Bárcsak más európai országok is ilyen gazdasági sikerrel büszkélkedhetnének!” – tette hozzá Manfred Weber.

Az EP-frakcióvezető megjegyezte, hogy Orbán Vikrorral szót ejtettek az Európai Bizottság és Magyarország kapcsolatrendszerében meglévő néhány vitás kérdésről,

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjának elnöke az Országházban

Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában