Felelősségvállalás

2017.10.06. 22:03

Több mint hatmilliárd euró gyűlt össze az óceánok védelmére egy nemzetközi konferencián

Az óriási összeg 112 ország állami és magánkézből érkezett felajánlásai révén a Málta fővárosában, Vallettában megrendezett Our Ocean (A mi óceánunk) elnevezésű konferencián gyűlt össze.

Az adományok csaknem felét az Európai Unió – a pénteken véget ért kétnapos konferencia szervezője -, annak 28 tagállama, valamint az Európai Fejlesztési Bank (EIB) ajánlotta fel. A konferencia célja az óceánok védelmét szolgáló programok, úgy mint a műanyaghulladékok és az illegális halászat elleni harc, valamint az éghajlatváltozás hatásainak tanulmányozására irányuló vizsgálatok finanszírozása és megszervezése.

A tengerek szennyezettsége súlyos probléma: évente több mint 10 millió tonna hulladék kerül a nyílt vizekbe. Jelenleg a világ tengeri és part menti területeinek kevesebb mint 5 százaléka élvez törvényi védelmet.

A 2014 óta rendszeresen megrendezett Our Ocean konferencia révén eddig mintegy 8,7 milliárd eurót sikerült összegyűjteni az óceánok védelmére, és a résztvevők elhivatottságát jelzi, hogy a 2017-es év felajánlásai felülmúlták a szervezők várakozásait.

Az anyagi hozzájáruláson túl a részt vevő országok ígéretet tettek rá, hogy több mint 2,5 millió négyzetkilométernyi tengeri terület védettségéről fognak gondoskodni a jövőben. Ezenkívül a világ öt vezető biztosítótársasága is jelezte, hogy a jövőben nem köt üzletet olyan hajókkal, amelyek érdekeltek az illegális vagy nem szabályozott halászatban.

A vállalások teljesítését a 2018-as konferencián fogják ellenőrizni Indonéziában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában