f1

2021.03.02. 18:00

Bemutatta idei versenyautóját a címvédő Mercedes

A konstruktőrök között sorozatban hét világbajnoki trófeát gyűjtő, címvédő Mercedes kedden bemutatta az idei Forma-1-es versenyautóját.

A W12 kódjelzésű modellnél megtartották a fekete fényezést, melyet a tavalyi idényben használtak először. Akkor a Mercedes azért váltott a korábbi ezüstről fekete színre, mert ezzel is jelezni akarta kiállását és támogatását a rasszizmus elleni küzdelem és az esélyegyenlőség mellett. Ezt az ügyet elsősorban a 2020-ban hetedik egyéni világbajnoki címét megnyerő brit Lewis Hamilton szerepvállalása miatt tekintette fontosnak a brit központú német istálló.

Az idei versenyautó műszaki és technológiai értelemben túlnyomó részt megegyezik a tavalyival, a széleskörű szabálymódosítások bevezetését ugyanis a koronavírus-járvány kitörése után 2021-ről 2022-re tették át a Forma-1 szabályalkotói.

Az úgynevezett hibridmotorok 2014-es bevezetése óta a Mercedes fölénye jellemezte az F1-et, Hamilton hat vb-diadalt aratott a csapattal, és csak egyszer, 2016-ban tudták őt legyőzni, de akkor is csapattársa, Nico Rosberg volt a világbajnok.

A 36 éves brit sztár az idén nyolcadszor lehet vb-győztes, és ez korábban még egyetlen versenyzőnek sem sikerült a Forma-1-ben.

Hétszeres világbajnok is csak egy van Hamiltonon kívül, mégpedig a legendás német Michael Schumacher, akinek 20 esztendős fia, Mick idén mutatkozik be az F1-ben.

Hamilton csapattársa a finn Valtteri Bottas lesz, az egyetlen szezon előtti hivatalos tesztet pedig március 12. és 14. között tartják Bahreinben, ahol a rekordot jelentő, 23 futamból álló idény első viadalát is tartják március 28-án.

Eddig öt csapat, a Mercedes, a Red Bull, az Alfa Romeo, az Alpha Tauri és a McLaren leplezte le az idei versenyautóját, míg szintén kedden az Alpine, szerdán az Aston Martin, csütörtökön a Haas, pénteken pedig a Williams mutatja be a versenygépét. Utolsóként, március 10-én a Ferrari prezentálja a 2021-es modellt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában