Szilveszteri bal horog

2020.01.05. 12:30

Behúzott egy biztonsági őrnek Rod Stewart

Amerikai lapok tudósítása szerint szilveszter este letartóztatták Rod Stewartot és 39 éves fiát, Seant, mert belekötöttek egy gyerekzsúrt felügyelő biztonsági őrbe, akit a 74 éves énekes a vita egy pontján ököllel bordán is vert.

Fotós: Picture-Alliance/AFP

A floridai Palm Beachen, a The Breakers nevű üdülőben a gyermekek számára elzárt részre szeretett volna bejutni Rod és a fia, akiknek az útját állta Jessie Dixon biztonsági őr – ismerteti a rendőrségi jelentést a Bors. A férfiak között szóváltás alakult ki, az őr tenyérrel Sean mellkasához ért és felszólította, hogy lépjen hátra, mire Rod Stewart bevitt a biztonságinak egy bal horgot a bordái közé.

A dulakodás után Jessie kihívta a rendőrséget, akik letartóztatták a két rendbontót.

A helyszínen az énekes azt mondta, azon idegesítette fel magát, hogy az őr nem megfelelően viselkedett a családjával. A biztonsági kamerák felvételei alapján azonban egyértelműen Rod és Sean voltak azok, akik elkezdték a balhét.

Az énekes ügyét február ötödikén tárgyalja a bíróság, Rod Stewart pedig már most bocsánatot kért a viselkedéséért.

Az talán sosem derül ki, hogy mit akart a két felnőtt férfi egy babazsúron...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik