A rétsági katona kötél általi halállal lakolt Mindszenty '56-os kiszabadításért

Azon a ködös, október 28-i napon nagyobb csődület támadt a felsőpetényi Almássy-kastély sűrű szögesdróttal övezett kerítése előtt. Lelkes forradalmárok mintegy kétszáz főt számláló csoportja érkezett a szomszédos Nőtincsről, és hangos kiáltásokkal követelték az ott fogva tartott Mindszenty József bíboros-hercegprímás szabadon bocsátását. Németh Hugó ÁVH-őrnagy, a főpap szigorú házi őrizetét biztosító különítmény parancsnoka azonban akkor még hajthatatlannak bizonyult – elkergették a fiatalokat. Másnap Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is eljött, hogy meggyőzze a „rabot”, kössön kompromisszumot, írja alá az amnesztiakérelmet. Mindszenty nem alkudott, ragaszkodott a teljes rehabilitációhoz.

Október 30-án, miközben a fővárosban egyre sűrűsödtek az események, a békés nógrádi dombvidéken is merőben megváltozott a helyzet. Az ÁVH-alakulat megszűntnek nyilvánította a bíboros őrizetét, és értesítették a faluban közben megalakult nemzetőrséget, ezentúl már ők felelnek Mindszenty testi épségéért. Janecskó János a legközelebbi helyőrséget, a rétsági páncélos ezredet hívta fel telefonon, mitévő legyen. Garami Lajos alezredes, laktanyaparancsnok és az ugyanazon a napon felsőbb katonai utasításra megalakult forradalmi katonai tanács elnöke, Pálinkás Antal őrnagy utasítást kért a Honvédelmi Minisztériumtól, de onnan válasz nem érkezett, így a miniszterelnöki titkárságra jelentkeztek be. A felelet gyors volt: azon nyomban induljon egy küldöttség Felsőpeténybe, hozzák el a bíborost és másnap szállítsák fel Budapestre.

A feladathoz, Garami parancsára a helyi forradalmi bizottság elnökhelyettese, Stifft Róbert főhadnagy maga mellé vette tiszttársait, Tóth József és Vajtai Gyula főhadnagyokat, valamint Galajda Béla hadnagyot, és megindultak az innen tizenöt kilométerre lévő kastély felé.

Mindszenty József bizalmatlanul fogadta az előtte udvariasan tisztelgő egyenruhásokat, hiszen már „zsigerből” gyanúsan kezelt minden uniformisba bújt férfit. Ám a parancsnak engedelmeskedett. Röpke óra múltán, az est jótékony leple alatt a rétsági parókián tett rövid kitérőt követően a hercegprímás már a laktanyában volt.

Itt történt az első emlékezetes találkozása Pálinkás őrnaggyal. Legenda tehát az a híresztelés – amely egyébként még ma is tévesen hangzik el néhány hivatalos emlékbeszédben –, miszerint a később mártírrá váló páncélos tiszt is jelen lett volna a felsőpetényi kiszabadításkor. Az viszont erősen elképzelhető, hogy a főpap igazából itt enyhült meg, itt nyílt meg, amiben komoly szerepe lehetett Pallavicini Antal személyiségének. Higgadt egyéniségének, kiváló modorának, több nyelvet beszélő műveltségének, nem utolsósorban pedig nemesi származásának, hiszen Mindszenty is tökéletesen tudta, hogy kivel áll szemben. Gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök dédunokájával, akinek korán elhunyt Tivadar fiának árváit a testvér, ifjabb gróf Andrássy Gyula vette védőszárnyai alá, és Borbála asszony, immár őrgróf Pallavicini György feleségeként éppen várandós volt a kis Antallal, amikor ­Gyula nagybácsi 1921 őszén belekeveredett IV. Károly király kurta-furcsa trónvisszafoglaló kísérletébe.

Az őrnagy és a bíboros minden bizonnyal sokáig beszélgettek, elemezték a helyzetet, a zavaros állapotok között mekkora szükség lenne a gyors megoldásra, de természetesen, józan ítélőképességű emberekként számoltak a szovjetek közbeavatkozásával is. Ekkor azonban legfőképpen a remény élt bennük.

Másnap, 31-én reggel megindult a menetoszlop a főváros felé, Mindszenty József beköltözött az Úri utcai érseki palotába, ahol Galajda, Tóth és Vajtai továbbra is ellátták a főpap személyes testőrségét, egészen november 4-ig.

Pálinkás-Pallavicini Antal közben visszatért Rétságra, mert itt várt még rá sok-sok feladat. November 3-án a járási tanács épületének nagytermében még megbeszélést tartott a nemzetőr zászlóalj megalakításáról, ennek megszervezésére azonban már nem maradt idő.

Nagy Imre november 4-i, kétségbeesett rádiófelhívására a páncélosok védelmi állásokat foglaltak el a 2-es főút diósjenői kereszteződésénél, illetve Nőtincs határában, azonban Garami alezredes, felmérve a túlerőt, nem akart felesleges véráldozatokat, így rövid tárgyalás után megnyittatta az utat a szovjet harckocsik előtt.

Mindszenty József további életútja közismert: tizenöt éves kényszerű menedék az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén, majd rengeteg utazás, a világ minden részére, ahol megannyi beszédet és imát mondott az elnyomott magyar nép üdvéért.

De mi lett Pallavicini sorsa? Már 1956. november 25-én megjelent egy Népszabadság-cikk, amelyben a Mindszenty-kiszabadításban játszott szerepét taglalták, kiemelve horthysta tiszti múltját, és azt, hogy amint észrevette a népi demokrácia megdöntésének lehetőségét, máris levetette álcáját és átállt az ellenség oldalára. Menekülhetett volna, átszökhetett volna a határon, de ő e helyett vállalta személyének tisztázását. December 3-án kiszállt Rétságra egy vizsgálóbizottság, Simonfi Albert alezredes vezetésével. A háttérben azonban tovább folytatódott az elszámoltatása, hiszen előbb december 25-én vették őrizetbe, aztán mégis szabadlábra helyezték, de az újabb letartóztatást nem kerülhette el: 1957. február 6-án végleg börtönbe került. Bár számtalan olyan feljelentés futott be az ügyészséghez, aminek nem sok valóságalapja volt, a katonai hivatása mellett a legvégsőkig kiálló tiszt még megúszhatta volna az akasztófát. A rendszer azonban, amely kíméletlenül eltakarított mindenkit az útjából, aki csak kicsit is szúrta a szemét, példát akart statuálni vele. Régi, törzsökös nemesi család sarja, a Ludovikán végzett, harcolt a második világháború magyar ellenállási mozgalmában, és a vádlóit egyáltalán nem érdekelte az, hogy katonai esküjéhez hű maradt, becsülettel szolgált, végrehajtotta a parancsokat és egyáltalán nem végzett felforgató tevékenységet.

Előbb életfogytiglanra ítélték, majd az ügyész fellebbezése nyomán a vérbíró ezt kötél általi halálra módosította. 1957. december 10-én, hajnalban, a Budapesti Országos Börtön udvarán a hóhér teljesítette kötelességét.

Mindszenty József, értesülve a kivégzésről ennyit írt fel jegyzeteibe: „Pallavicini kivégezve. Szegény felesége! Szegény Pallavicini!”