A salgótarjáni Zenthe színházban elevenedtek meg Sütő András hősei

E fogalmazásmód persze nem volt véletlen az akkori romániai viszonyok közepette, amelyek aligha viselték volna el az igazság kendőzetlen, a kisebbségi léthelyzet korlátai között élők krízisének kimondását. Sőt, még ebben a misztikus, csodákkal teli formában is csak a határon túl, az anyaországbéli Tiszatáj 1985/12-es számában jelenhetett meg Sütő szépséges nyelvezetű remekműve. De szinte azonnal színre is került – 1986. január 2-án – az akkori Nemzeti Színházban, s az előadás egyrészt indirekten kifejtett rendszerellenes tartalma, másrészt parádés szereposztása – Agárdy Gábor, Bubik István, Götz Anna, Kubik Anna, Sinkovits Imre – miatt lett azonnal szerethetővé, azóta pedig legendássá, ikonikussá.

Ezért nagy felelősség, szép, de nehéz vállalkozás műsorra tűzni ezt a darabot. A Zenthe Ferenc Színház – szoros együttműködésben a Váci Dunakanyar Színházzal és koprodukcióban a nyíregyházi Móricz Zsigmond teátrummal – megpróbálkozott vele, és a lehető legautentikusabb időszakban, az ünnepvárás, a lelkek megnyílása napjaiban. Mert ez is szükséges ahhoz, hogy jobban ráhangolódjék a néző a székelyföldi Hargita zord hegyei között, a Nagy Romlás tövében játszódó cselekményre, amelyben egymás mellett – olykor egymásnak feszülve – találni a szerelem és féltékenység, az önzés és a hit, a hűtlenség és a megbocsájtás, a vágyakozás és a reménytelenség megrázó érzését, a síron inneni és – bármennyire paradox is – túli, a reális és a szürreális fantáziavilág együttélésének felkavaró, torokszorító élményét.

Az író üzenete napjainkban is aktuális, csak – a bekövetkezett társadalmi, politikai változások nyomán – nyilvánvalóan más hangsúlyokat kap. Hiszen ki vonná kétségbe, hogy ma is létezik a nemzetiségi hagyományok megszakadásának, a gyermekek messzire távozásának, a családok szétszóródásának veszélye, káros hatása. S e gondolatok – Susán Ferenc rendezésében – úgymond át is jönnek a rivaldán, annak ellenére, hogy Sándor Zoltán dramaturg tömíteni kényszerült a szövegkönyvön. A hangulatteremtésben nagy szerepet játszik a hatásos, osztatlan sikerű látványterv, amely alapvetően Pallós Nelli díszlet- és jelmeztervező érdeme, de felsejlenek benne a rendezői instrukciók is. A zene a gyergyói Bagossy Brothers Company nevéhez fűződik.

A lányát – akit Varga Fekete Kinga játszik – elvesztett, visszaváró, életigenlő özvegy Bódi Vencelt Szarvas József Kossuth-díjas színművész alakítja szinte csak önmagát adva. Az egymásért küzdő szerelmespárt Tarpai Viktória (Árvai Réka) és Hajdú Tibor (Zetelaki Gábor) formálja meg helyenként ihletett pillanatokat teremtve. Legeredetibb székelynek tetszik Jakab Csaba, a mentalitásától alaposan eltérő, mindig pesszimista Zetelaki Dániel figurájában.

Az apa emléke

Az előadás utáni baráti beszélgetésen – Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere köszöntőjét követően – ezúttal is megszólalt ifj. Zenthe Ferenc, a színház névadójának a fia. Megköszönte, hogy a társulat következetesen élteti édesapja emlékét. Az előadás hatására arra kérte a nézőket, hogy gondolkodjanak a látottakon, fogják meg párjuk kezét, bocsássanak meg egymásnak és a szeretet vezérelje viszonyukat, de ne csak a varázslatos advent idején.