2019.05.08. 10:07
Patakon találkoztak egymással a Váci Egyházmegye missziós gyermekei
A helyi egyházközség létesítményei és a Szent Ambrus Általános Iskola épülete adott otthont idén a Váci egyházmegye rendszeres vallásos nevelésben részesülő gyermekei találkozójának, amit a Pápai Missziós Művek szervezett.
A gyermekek tréfás feladatokat is kaptak a találkozón
Forrás: N.M.H.
Fotó: Torjay Attila
Évről évre, váltakozó helyszíneken rendezik meg ezt az eseményt a Szent Gyermekség Műve jegyében, amelyen rendre ötvennél is több, főként általános iskolás diák jelenik meg. A legfontosabb meghirdetett cél: „kis imával, kis lemondással, gyermekek segítenek gyermekeknek”. A törekvés egyértelmű, hiszen rendkívül fontos a fiatalabb nemzedékek érzékenyítése a saját társaik, barátaik, ismerőseik, korosztályuk más, szegényebb, tanulásban lemaradt képviselői felé.
Ehhez pedig elegendő egy kis tett, lemondás a világi hívságokról, ami szinte nem kerül semmibe, a másiknak viszont rettentően sokat jelent.
Természetesen a szervezők arra is jelentős figyelmet fordítanak ezeken a találkozókon, hogy az imádságok, a vallásos dalok éneklése, a komolyabb előadások meghallgatása és a tapasztalatok megbeszélése mellett a szórakozás is kiemelt szerepet kapjon. Bár az idő nem volt túl barátságos szombaton, a fiatalok kifejezetten élvezték a programokat. A tréfás feladatok között volt például egymás etetése bekötött szemmel, joghurttal, vagy a kötélhúzás.
A rendezvényen megjelent és jóságos szavakkal szólt a gyermekekhez dr. Beer Miklós váci megyés püspök, aki misét is tartott. A találkozó résztvevői végül – egyfajta zárásként – közösen, énekelve-imádkozva zarándokoltak el a falu túlsó felén található Szent Anna-kápolnához.