Puszta kézzel teremt világot

A megyei származású intarziaművész, Angyal Péter egész életét a fa megmunkálása szövi át. Egészen fiatalon – mintegy negyven évvel ezelőtt – kötött barátságot az asztalos szakmával, amelyben a mai napig a legnagyobb odaadással és örömmel tevékenykedik. Nem meglepő hát, hogy e hivatás mellékvágányaként alakult ki szenvedélye az intarziaművészet iránt.

– Deák Gyula volt a mesterem, aki a szakma minden trükkére megtanított. Épületasztalosként végeztem, s ráadásként elsajátítottam a bútorasztalosság fortélyait is. Ez utóbbi részeként régen egyébként az intarzia technikáját külön oktatták a pályára készülőknek. Nekem pedig a munkám mellett az intarziaművészet lett a hobbim… – kezdte Angyal Péter. – A legtöbben talán nem is tudják, hogy mennyi értéket rejt magában az intarzia művészete. Az emberek többsége egyébként azt sem tudja elképzelni, mi áll a fogalom hátterében. Az intarziakészítés szakképzése ma megoldatlan, nem tanítják a szakma csínját-bínját – emelte ki a művész.

– Egykor én is okítottam a diákokat, hiszen Zagyvarónán állandó jelleggel működött szakkör, amelyen a helybeliek is elmélyedhettek az intarzia világában.

– Nem csupán a művészet éltetése miatt bírtak ezek az összejövetelek nagy jelentőséggel.

A kézügyesség mellett az emberi kapcsolatokat is erősítették, és nem egy kiüresedett, érzelmek nélküli jövő felé tartottunk… – merengett a mester, aztán kiemelte:

– Az intarzia remekei kézi rajzzal, kézi vágással, egyedi árnyékolással és összeillesztéssel kelnek életre. Többek között parkettán, lépcsőkön, nyílászárókon, különféle bútorokon, de ajándék- és dísztárgyakon is előszeretettel használja a technikát.

– A fali képekre első ránézésre sokan azt hiszik, hogy festettek, pedig a különböző, eltérő színű és mintázatú faanyagok egymás mellé illesztésével, alakzatba vágásával, felcsiszolásával, lakkozásával jönnek létre. A tárgyak megalkotásához használt fa furnérok között az egészen egyszerű fafajoktól kezdve a trópusi fafajtákig minden kiválóan alkalmazható. – A természet színei köszönnek vissza az alkotásokon. S csakhogy néhány példát említsek: a topolya, a benge, a mahagóni, a cseresznye, a diógyökérfa más-más színeket produkálnak az alkotásokon – hangsúlyozta Péter.

A szakember minden munkáján egyszerre köszön vissza a lélek megnyilvánulási formája, az alkotó világszemlélete, érzelmei, gondolkodásmódja, kreativitása és egyedisége is. – Nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két ugyanolyan faerezet sem, tehát minden műremek utánozhatatlan. Ehhez hozzájárul az is, hogy az emberi kéz sem tud még egyszer tökéletesen ugyanolyat alkotni.

Angyal Péter arról is beszélt: bár versenyre nem jár alkotásaival, azonban régi vágya, hogy egy kiállításon bemutathassa művészetének értékeit, s éltesse a mára kissé hányatatott sorsú nemes ágazatot.

– Azt szeretem az intarziában, hogy egyszerre kell hozzá türelem, képzelőerő és egyedi látásmód. Mindemellett egy bizonyos fokú kihívást is jelent minden alkalommal, amire mindig boldogan keresem a megoldás nyitját – zárta szavait Péter.

A visszaigazolásoknak köszönhetően pedig a mester mindig meggyőződik arról, hogy érdemes alkotni.

A művésznek öröm az alkotás, amellyel az utókor számára hátra hagyja hamisítatlan kézjegyét is.

Ezt kell tudni az intarziáról

Az intarziát már az ókorban ismerték Indiában, Perzsiában, Bizáncban, Egyiptomban, Görögország államaiban és Rómában is. Hosszú kihagyás után felvirágzott az itáliai reneszánszban, majd a francia rokokóban. Intarziát napjainkban is készítenek. Az intarziás bútorok és dísztárgyak drágák, mivel az új technikák sok élőmunkát igényelnek, ezért az intarziát manapság „hamisítják” is, bár egy kis gyakorlattal könnyen meg lehet különböztetni a valódit az utánzattól: az intarziánál a furnérdarabok között mindig maradnak minimális illesztési rések, illetve az utánzatoknál a laminátum felülete az egész képen egységes, holott az egyes fafélék felületének különbözőnek kell lennie.