Futsal

2024.01.07. 12:56

Remek győzelmet ért el a Salgótarjáni VSE a kupában

Az élvonalbeli Újpest FC gárdáját fektették két vállra a salgótarjáni lányok a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.

Stefán Antal Krisztián

Előnyből várhatják a visszavágót a lányok

Forrás: Beküldött fotó

Péntek este rendezték a női futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonását. Az eddig kiválóan szereplő salgótarjáni lányok az élvonalban szereplő Újpest FC gárdáját látták vendégül hazai pályán a Városi Sportcsarnokban.

Az összecsapást a fővárosi lila-fehérek kezdték jobban, akik már a második percben vezetést tudtak szerezni és a meccs első felében jobban is játszottak a kicsit kapkodó nógrádi együttesnél. Az első játékrész második felére kiegyenlítődött a meccs képe és Bali Emese révén érkezett is az egyenlítő találat, így egy egyes állásnál mehettek szünetre a csapatok.

A fordulás után már a mieink játszottal fölényben, ami helyzetekben is megmutatkozott, így a második húsz perc feléhez érve Bujtár-Bokor Berill góljával már az SVSE csapatánál volt az előny. Ezt követően a vendégek kapusa a kiállítás sorsára jutott, de a két perces emberelőnyt nem sikerült gólra váltania a lányoknak, sőt! Három perccel a lefújás előtt szinte a semmiből egyenlített az Újpest, ám örömük nem tartott sokáig, hiszen Bede Anna kevesebb, mint egy perccel később visszavette a vezetést övéinek, amivel a mérkőzést is megnyerte Bujtár Tamás csapata.
Ennek a sikernek köszönhetően előnyből várhatja a visszavágót a salgótarjáni klub, amit majd Kistarcsán játszanak le február 10-én.

Női Futsal Magyar Kupa, 3. forduló, első mérkőzés:
Salgótarjáni VSE – Újpest FC 3–2 (1–1)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Lucián J., Dajkó T., Debreczeni K.
Salgótarjáni VSE: Cseh-Rusz – Bede, Bali, Bujtár-Bokor, Tóth F. Cserék: Határ-Molnár, Horváth-Keviczki, Budveszel, Miklós-Baksa, Bognár Zs. Vezetőedző: Bujtár Tamás.
Újpest FC: Véglás – Singer-Kakuk, Nagy Sz., Kovács A., Botka. Cserék: Szennai, Mátyás, Kulcsár, Markó, Sass. Vezetőedző: Tóth László.
Gl.: Bali (13.), Bujtár-Bokor (29.), Bede (38.), ill. Singer-Kakuk (2.), Sass (37.). Kiállítva: Véglás (32. – Újpest FC).
Bujtár Tamás: – Számunkra nem indult jól a mérkőzés, korán hátrányba kerültünk, így amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk azon változtatni is kellett az elején. Izgult a csapat és ez látszódott is az első félidőben kapkodtunk és pontatlanok voltunk nem voltunk igazan veszélyesek előre fele. Második félidőben jobb felfogásban játszottunk. A lányok nagyon akarták a sikert ezért mindent meg is tettek a pályán és ha kis szerencsével is, de úgy gondolom győzelmünk megérdemelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában